Élő Kolozsvári Rádió

Jogász: kevés esély van a hágai Nemzetközi Bíróság ítélet végrehajtására

A hágai Nemzetközi Bíróság döntött: Oroszországnak azonnal ki kell vonulnia Ukrajnából. A szervezet 13 igen és két nem szavazattal fogadta el a döntést. Az orosz mellett a kínai bíró szavazott ellene.

A hágai Nemzetközi Bíróság épülete. Fotó: Wikimedia Commons

Oroszország ugyanúgy folytatja az Ukrajna elleni offenzívát, mint a döntés előtt. Lehet-e tehát az ítéletnek bármiféle következménye? Felelősségre lehet-e vonni valaha Oroszországot azért, mert nem tartja be a hágai döntést?

Fábián Gyula jogász, egyetemi oktató rádiónknak elmondta: Ukrajna a keresetlevelét február 26-án nyújtotta be, és ez elsősorban arra tér ki, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy Oroszország nem hivatkozhat a tömeggyilkosságot vagy népirtást megelőző és megbüntető egyezmény előírásaira akkor, amikor arról beszél, hogy Luhanszk és Donyeck régiókban népirtást követett volna el Ukrajna. Azt nehezményezi, hogy ezt Oroszország felhasználja a katonai műveletek indoklására, és a végén azt kéri, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság kötelezze Oroszországot arra, hogy ilyen alapon Ukrajna ellen semmilyen erőszakot ne alkalmazzon. Amikor a bíróságot arra kérik, hogy erről döntsön, akkor bizonyítani kell, hogy visszafordíthatatlan dolgok történhetnek, ha ezt nem rendeli el. Ha pedig az emberéletek kioltására gondolunk, akkor látjuk, hogy ezek visszafordulhatatlan dolgok – mondja a jogász.

Az ENSZ Alapokmányának 94. cikke alapján mindenki, aki tag és elfogadta ennek a bíróságnak az illetékességét, kötelezi magát arra, hogy önkéntesen végrehajtja az ilyen határozatokat, legyenek azok ideiglenesek vagy véglegesek. Elméletileg az az állam, amely nem hajtja ezeket végre, kiteszi magát annak a lehetőségnek is, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa fogja őt kötelezni ennek betartására. A probléma ott van, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, és az öt állandó tagnak külön-külön mindegyiknek vétójoga van arra, hogy bármilyen határozat elfogadását megakadályozza. Oroszország máris semmibe vette, mert a háború folytatódik, és biztos abban, hogy ő saját maga ellen nem fog határozatot megszavazni, tehát a vétójogát fogja használni – mondja Fábián Gyula, aki szerint a a precedensekre is alapozva nem sok esélye van Ukrajnának, hogy az ítélet végrehajtását ki tudja kényszeríteni.

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 17, 17:01

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak