Élő Kolozsvári Rádió

„Nehéz elképzelni azt, hogy Európában egy ekkora méretű háború történjen, de hát itt vagyunk benne”

Kijevben van K. Debreceni Mihály újságíró kollégánk, biztonságos helyen van, mondja, megnyíltak az óvóhelyek. 16 óra előtt néhány perccel sikerült telefonon elérnünk őt.

Hadműveletet indított Oroszország Ukrajnában ma hajnalban. Kijevből és több ukrán nagyvárosból számoltak be helybeliek arról, hogy robbanásokat hallottak. A nap folyamán szárazföldi csapatok is behatoltak Ukrajna területére, orosz katonai járművek, köztük páncélosok sértették meg az ukrán határt több helyszínen is.

Jelentősen megnőtt a határforgalom és egyben a várakozási idő is a magyar-ukrán határon, és már Románia északi határátlépőihez is megérkeztek az első menekült csoportok.

K. Debreceni Mihály újságíró kollégánktól több rendben kértünk helyzetjelentést az elmúlt napokban, most egy kijevi óvóhelyről jelentkezett be.

„Az van, hogy gyakorlatilag az orosz irányokból szinte mindenhonnan megtámadták Ukrajnát. A katonai objektumokat, illetve a reptereket bombázzák, de már itt Kijev környékén, Kijev mellett egy áramfejlesztőt is lebombáztak. Több mint 40 katona már meghalt az ukrán oldalon, több mint tíz civil életét is vesztette, és folyamatosak a betörések mindenhol, de most Kijevben mi biztonságos helyen vagyunk, szerencsére itt is megnyíltak az óvóhelyek és imádkozzunk a legjobbakért.”

Arra a kérdésre, hogy mire lehet számítani, hosszú távú konfliktusra rendezkedik-e be az ukrán vezetés, K. Debreceni Mihály azt mondta:

„Szerintem nem tudják, hogy hogyan fog alakulni. Természetesen az ukrán csapatok, ahol lehet, visszaverik a támadásokat, hadiállapotot léptettek életbe, úgyhogy nem tudom, hogy meddig fog ez az egész tartani, és hogy az oroszok megállnak-e, vagy pedig lesz-e valamiféle szünet. Vagy nem tudom, hogy hogy fogalmazzak: egyszerűen a XXI. században nehéz elképzelni azt, hogy Európában egy ekkora méretű háború történjen, de hát itt vagyunk benne.”

Riporter: Szilágyi Szabolcs

Borítókép: képernyőfelvétel a Reuters élő videójáról, a kijevi Maidan-térről

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 24, 16:36

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok