Élő Kolozsvári Rádió

Sztrájkot helyeztek kilátásba a tanügyi szakszervezetek

Jelenleg nagyon nagy a valószínűsége a tanügyi alkalmazottak munkabeszüntetésének – nyilatkozta ma a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor a kormánypalota előtt tartott szakszervezeti tüntetés elején.

Kép forrása: Simion Hancescu Facebook-oldala

Az érdekvédelmi szervezet vezetője elmondta, a közoktatásban dolgozók körében, beleértve a kisegítő személyzetet, igen nagy az elégedetlenség, és szerinte jogosan tiltakoznak.

A pedagógusok munkabeszüntetésének lehetőségét a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Simion Hancescu is megerősítette. A három nagy tanügyi szakszervezeti szövetség a tagság konzultálása után dönt az esetleges munkabeszüntetésről, de Simion Hancescu szerint első lépésként egy figyelmeztető sztrájkra mindenképp számítani lehet.

A kormánypalota előtti tüntetésről Marius Nistor elmondta, a tanügyi alkalmazottak azért elégedetlenek, mert a kormány nem alkalmazza az egységes bérezési törvényt, amelynek értelmében csaknem 18 százalékos fizetésemelés illetné meg a pedagógusokat. De tiltakoznak amiatt is, hogy a járvány megnehezítette a munkájukat, olyan feladatokat kell elvégezniük, amelyeknek semmi közük a munkaköri leírásukhoz, és közben a kormány a GDP-nek mindössze a 2,28 század százalékát fordítja oktatásra.

A Spiru Haret szakszervezeti szövetség elnöke felhívta a figyelmet, hogy a döntéshozók nem halogathatják a végtelenségig az egységes bértörvény előírásainak alkalmazását. Szerinte a kormány tagjainak el kellene gondolkodniuk azon, hogy a pedagógusok több mint 40 százaléka elhagyná a tanügyet.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 január 13, 15:28

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok