Élő Kolozsvári Rádió

Karácsony a kommunizmusban

Régi idők karácsonyait is felidéztük karácsonyesti ünnepi műsorunkban: elsősorban a kommunizmusét, amikor az ünnepi asztalra valót is adagra osztották, és minden anyuka egy angyal volt, mert sikerült tojást szereznie a süteményekhez és tejfölt a káposztához.

Fotó: Cristian Malide/Azopan (1964-es felvétel)

Nagymamáink sokszor háborús időkben karácsonyoztak. A szüleinknek több évtizedes kommunizmus jutott, amikor a mészárszékokban az üres kampók fogadták az embereket, és akinek nem volt falun rokona vagy ismerőse, az foghatta a fejét, hogy honnan szerezzen be egy kis húst, tojást vagy tejfölt. Valahogy mégsem volt kopott és szegényes az ünnep, és az angyal is eljött, pedig Romániában valószínűleg még az ajándékokat is jegyre kellett beszereznie.

Régi idők praktikáiról, nehéz évek karácsonyairól kérdeztük Zsigmond Enikő nyugalmazott geológust, a Kolozsvári Rádió “Barangolás” című rovatának nagy mesélőjét.

Minden családban élnek történetek karácsonyi kedves pillanatokról, amelyek anekdotaként örökítődnek át nemzedékről nemzedékre. Karácsonyfáról, amely éppen akkor dőlt el, amikor mindenki körülötte kuporgott, és az ajándékcsomagokat bontogatta. Csúnyára sikerült bejgliről, amivel vendégeket még véletlenül sem mertek megkínálni, és a család is inkább behunyt szemmel ette.

Az éjféli misék nem a játékosságról, hanem a meghittségről, a lelki békéről szólnak. Zsigmond Enikőnek azonban ezzel kapcsolatban is vannak kedves történetei.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 december 24, 16:02

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 10:51

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki

Félmillió halottól sem rendül meg Putyin bizakodása a győzelemben. Az orosz gazdaság is egyre nehezebben bírja a háborús ritmust, az...

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki
Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 08:52

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán

Tordán hétfő óta működik a biciklikölcsönző rendszer. A biciklik használata ingyenes, azonban a rendszer igénybevételéhez 15 lej...

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán
Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:46

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban

A nyugatbarát Polgári Szerződés párt nyerte a vasárnapi választásokat Örményországban. „Az első eredmények alapján úgy tűnik,...

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban
Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:18

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök megkezdte a hivatalos tárgyalásokat a parlamenti pártok képviselőivel az új kormány megalakításáról....

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 15:58

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben

XIV. Leó pápa hétfőn történelmi jelentőségű beszédet mondott a spanyol parlamentben, első pápaként szólva a törvényhozás tagjaihoz....

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 11:38

„Erőnk a lelkesedés” – Nagyenyeden és Bukarestben is

Nagyenyed korábbi alpolgármesterét nevezték ki az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) elnökének. Lőrincz Helga eddig...

„Erőnk a lelkesedés” – Nagyenyeden és Bukarestben is
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:32

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel

Idén harmadik alkalommal került sor Kolozsváron a Nőtörténeti Műhelykonferencia munkálataira. Ennek elsődleges célja az erdélyi...

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:20

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ

Második alkalommal hirdetett tankönyvszerzői képzést tanárok számára az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A program célja korszerű...

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ