Élő Kolozsvári Rádió

Teach for Romania – támogatni a diákot és a pedagógust, egy jobb élet reményében

A lelkesedés is fontos jellemzője a Teach for Romania programnak. Bocskai Emőkével beszélgettünk.

Minden gyermeknek lehetősége kell hogy legyen minőségi oktatásban részesülni, függetlenül a családja társadalmi helyzetétől, vagy hogy az ország melyik régiójában él és hol tanul; az iskolában szerzett tapasztalatok ugyanis az embert egész életén át elkísérik. Erre hívja fel a figyelmet a Teach For Romania nevű civil szervezet, amely a Teach for All hálózat részeként immár hét éve toboroz és készít fel érdeklődőket, hogy tanítóként vagy tanárként megállják a helyüket az állami oktatási intézményekben. A szakmai felkészítés után különböző településekre kerülnek ki a leendő pedagógusok, olyan helyekre, ahol a legnagyobb szükség van rájuk: itt nehéz sorsban élő, hátrányos helyzetű diákokat nevelnek, oktatnak, összesen két évig, felkészítve őket egy boldogabb életre.

A 2021–2022-es tanévben az ország 22 megyéjében, összesen 94 iskolában vannak jelen pedagógusok a Teach for Romania közreműködésével, szám szerint 118-an. A közösség tagjai körülbelül 14 ezer diákhoz érnek el.

Január 3-ig ismét lehet jelentkezni a programba a Teach for Romania honlapján. S hogy miért érdemes megpróbálkozni? Bocskai Emőke tanítónőt kérdeztük, aki Maros megyében, a Gernyeszeg községhez tartozó Magyarpéterlakán tanít.

A legnagyobb előnye az, hogy egy globális csapat tagja vagyok: az országon belül és kívül is olyan kapcsolatok részese lehetek, amelyek segítségével elérhetővé válnak számomra különböző projektlehetőségek, támogatások, tanügyi platformok, egyáltalán minden, ami a tanítással, oktatással kapcsolatos. Tehát rengeteg ága van a Teach for Romania-nak, ami minden téren arra hivatott, hogy a tanügyi kádereket felemelje, segítse, támogassa.

A másik legfontosabb tényező az, hogy a résztvevő pedagógusoknak folyamatos szakirányításban van részük. Hónapról hónapra követik a munkájukat, ami inkább segítséget jelent, mint ellenőrzést. Mindenkinek van egy mentora, aki a két év idején átnézi, követi, kíséri és folyamatosan felméri a tanügyi káder tevékenységét és az osztályban vagy csoportban folytatott munkáját. Ebből merítve támogatja, fejleszti a tanítót, óvónőt vagy tanárt, mondja Bocskai Emőke.

A lelkesedés együtt jár ezzel a programmal. Olyan személyek kerülnek be, akik szeretnének változtatni ezeknek a gyerekeknek a sorsán. Aztán ez még jobban megerősödik, amikor megismerjük a szükségleteiket, és hogy mennyire másmilyen starthelyzetből kezdenek az életben.

Gelence községben, Magyarpéterlakán tanítok, és karácsony közeledtével eszembe jut a betlehemi kis Jézus példája: ő sem a fővárosban kezdte a pályafutását, de aztán elég híres lett. Én is így érzem magam: hiszen egy ilyen pici faluban is ugyanolyan gyerekek vannak, mint máshol, akiknek szintén nagy szükségük van egy jó pedagógusra. Fontos, hogy ők is megkapjanak minden olyan lehetőséget, amit megkap egy nagyvárosi vagy fővárosi gyerek.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A képeket Bocskai Emőke bocsátotta a rendelkezésünkre.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 december 22, 15:34

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára