Élő Kolozsvári Rádió

Vége a hallgatásnak a Szamosközi-ügyben

Több, nevét vállaló egykori diák nyilatkozott rádiónknak az egyetemi évek során tapasztaltakról a Szamosközi-ügy kapcsán. Időközben az egyetem vezetősége meghallgatta a Szamosközi-ügyben érintett személyeket, aminek következtében a BBTE rektora felfüggesztette tisztségéből dr. Szamosközi Istvánt, ameddig meg nem születik az egyetem etikai bizottságának határozata.

Egy trágár szavakat tartalmazó videófelvétel jelent meg múlt hét végén a közösségi médiában, amelyen Szamosközi István, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának professzora folytat beszélgetést kollégájával.

A Kolozsvári Rádióban pénteken és hétfőn készített összeállításinkban már megszólaltattuk az említett kar dékánhelyettesét, egy azóta névvel nyilatkozó diákot, és a vádakkal illetett professzort. Mellettük a KMDSZ és a BBTE vezetősége is nyilatkozott rádiónknak. Ezeket itt és itt hallgathatják újra.

A BBTE hétfőn kora délután kiadott egy közleményt az üggyel kapcsolatban. A BBTE állásfoglalása című közleményt a szokásostól eltérő módon nem juttatták el a sajtó képviselőinek, kollégáink az egyetem honlapján találták meg. A témát körüljáró pénteki anyagunkban azt is hallhattuk, hogy kifogásolható, hogy a diákok nem a hivatalos úton, névvel vállalták a panaszaikat. Mai összeállításunkban több egykori diák nevének vállalásával osztotta meg az egyetemi évek során tapasztaltakat.

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség a mai napon a BBTE etikai bizottsága elé terjesztette a jelenlegi diákok által összeírt vádakat. A már iktatott dokumentum számos diák panaszait tartalmazza, ezen felül ötvenkét hallgató a nevével és az aláírásával hitelesítette a KMDSZ által leadott dokumentációt.

FRISSÍTÉS:

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem szerdai közleményében tudatta: az egyetem vezetősége meghallgatta Szamosközi-ügyben érintett személyeket, köztük magát a professzort is, aminek következtében az BBTE rektora felfüggesztette tisztségéből dr. Szamosközi Istvánt, ameddig meg nem születik az egyetem etikai bizottságának határozata.

Összeállította: Birtalan Albert

Szerkesztő: kristalybea, 2021 november 10, 17:06 / actualizat: 2021 november 10, 18:14

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”