Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Öregedés és színház ugyanabban a hattyúdalban

Csehov egyfelvonásos drámája a Kolozsvári Állami Magyar Színház #hattyúdal című előadásában többé lesz a kiöregedett és mellőzött színész drámájánál. Az emberi élet és a színházi produkció mulandóságáról, időnek való kiszolgáltatottságáról szól.

Sinkó Ferenc rendező:

„Egy kicsit önzőnek tartom az előadást abból a szempontból, hogy tényleg a színházi emberekről szól. De remélem, hogy a témában lehet általánosítani. Mindenki öregszik, mindenki átmegy ezen a folyamaton és felismer dolgokat az előadásban.”

Keresztes Sándor színművész:

„Ez a szereplő 99 százalékban én vagyok, de az az egy százalék, ami nem én vagyok, nagyon fontos. Nagyon nehéz volt megtalálni azt a papírvékony maszkot, ami eltakar engem, ami megvéd engem.”

Albert Csilla színművész: 

„Van ennek a művészeti ágnak egy olyan halandósága, ami nekem nagyon összeszorítja a gyomrom.”

Györgyjakab Enikő színművész:

„Nincs semmiféle nagy művészet. Konkrét dolgok vannak. Van, amikor el kell ismerni azt, hogy megöregedtem.”

A teljes műsor, szerkesztette: Gergely Zsuzsa

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 március 30, 16:12 / actualizat: 2015 március 30, 19:58

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Kontűr kedd, 2026 április 282026 április 28, 15:25

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?

Burattino, Carlo papa fatuskóból kifaragott bábuja rengeteg kalandba keveredik, számos barátot és ellenséget szerez, végül mély emberi...

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kontűr hétfő, 2026 március 302026 március 30, 15:06

Van ilyen – Varga László Edgár novellái

Van, hogy az ember szülei kecskévé változnak. Van, hogy valakinek őrült ritmusban nőnek az első fogai. Van, hogy valakinek zöld sáskák...

Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kilenc végzős a színiről
Kontűr kedd, 2026 március 32026 március 3, 17:27

Kilenc végzős a színiről

Eddig négy előadással álltak a nagyközönség elé a negyedéves színisek, a Magyar Színházi Intézet diákjai: Kolozsváron többször is,...

Kilenc végzős a színiről
Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:17

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film

Egy 60 éves hajléktalan férfi és egy 19 éves transz lány különleges kapcsolatát mutatja be Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje....

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron