Élő Kolozsvári Rádió

Megyünk moziba! – Filmtettfeszt 13 erdélyi városban

Ma kezdődik és október 10-én ér véget a 21. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle.

13 városban szervezik meg, a járványhelyzet miatt Szatmárnémetiben és Temesváron egy későbbi időpontban lesznek vetítések. Marosvásárhely idén kapcsolódott be a Filmtettfeszt körforgásába. A kolozsvári eseményekről nem kellett lemondani, pedig az esetszám-növekedés miatt sokáig kérdéses volt, hogy a kincses városban lehet-e moziba hívni az embereket.

A Filmtettfeszt elsősorban vetítésekről és közönségtalálkozókról szól, de kiegészítő programként gyakran igazi csemegékkel is ismerkedhet az ember. Idén Hollywoodban híressé lett magyarokról, magyar producerekről, és a romániai magyar filmkészítés történetéről szóló köteteket mutatnak be, illetve egy nemrég előkerült Janovics Jenő filmrészletről is elárulnak részleteket.

A Filmgalopp versenyre egyik évben fikcióval, másikban dokumentumfilmmel nevezhetnek be erdélyi alkotók. Idén a dokumentumfilmeken a sor. Jakab Benke-Nándor, a Filmtett szerkesztője szerint a kínálat formailag és tematikailag is rendkívül változatos.

A Sárga Csikó-díkat idén Kántor László kolozsvári születésű producer kapja, az ő filmjeiben a forgatási helyszínek és a színészek is gyakran erdélyiek.

Éppen azért, mert a Filmgalopp a dokumentumfilmekről szól, versenyen kívül ez a műfaj kevésbé szerepel a programban. A Filmtettfeszten mindig a nagyjátékfilmek a főszereplők, idén sincs ez másként. Hiába van világjárvány, a kínálat nagyon gazdag.

Hallgassa meg a teljes összeállítást az alábbi lejátszóra kattintva:

A Filmtettfeszt részletes programját a Filmtett honlapján és Facebook-oldalán egyaránt megtalálják. Ugyanott a különböző településekre érvényes járványügyi szabályozásokat is közlik a szervezők. Az esemény ingyeneş nulla értékű jegyet a mozik pénztáránál lehet váltani.

Gergely Zsuzsa összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 6, 10:03

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön