Élő Kolozsvári Rádió

Csípős kence – ljutenica a balkánról

Sosem unjuk meg a zakuszkát, azonban a változatosság a kencékben is jól jöhet.

A ljutenica a Balkánról származik, elsősorban Szerbiában, Észak-Macedóniában és Bulgáriában készítik. Sokak szerint az ajvár csípős tesója, azonban az erőspaprika mellett a fokhagyma is dominál benne. Erősebb ízek kedvelői imádni fogják.

Hozzávalók:

2,5 kg kápia
1,5 kg paradicsom
2 fej fokhagyma
1 db csípőspaprika
2-3 ek. olívaolaj
1 dl borecet
só (jódmentes)
1-2 ek (barna)cukor
1-2 szál zellerlevél (szár nélkül)

Elkészítése:

A kápiát megsütjük, megtisztítjuk (ezt előző nap is el lehet készíteni).

A paradicsomokat leforrázzuk, leszedjük a héját, apróra daraboljuk.

Néhány evőkanál olívaolajon elkezdjük párolni a paradicsomot, amelyhez hozzáadunk egy evőkanál cukrot, az ecetet és kevés jódozatlan sót. Addig pároljuk, míg besűrűsödik.

Közben a megtisztított fokhagymát a zellerzölddel és a csípőspaprikával együtt robotgéppel pépesítjük, majd hozzáadjuk a paradicsomhoz. Állandó kavargatás mellett főzzük kb. 15-20 percet. Ezután hozzáadjuk az apróra vágott (vagy pépesített) sültpaprikát. Ezzel is főzzük még félórát. Közben kóstoljuk, ha szükséges, adjunk hozzá sót, esetleg cukrot. Mikor kész van, töltsük forrón üvegekbe, fedjük le, néhány percet állítsuk fejre, majd szárazdunsztban hagyjuk kihűlni (2-3 nap).

Papp Levente

Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 17, 14:01

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”