Élő Kolozsvári Rádió

„Ne azért adjál hálát, mert pálos vagy, hanem azért, mert pálos lehetsz”

Pálosan szép az élet – ez a címe az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok történetét bemutató vándorkiállításnak, amely augusztus 20. és 22. között Kolozsváron állomásozott.

Fotó: Bec Norbert/KMN

„A vándorkiállítás a magyar pálos történet elemeit elsősorban mint közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget mutatja be. Célja, hogy a busz útja során mindenkit elérjünk, akit érdekel a magyar történelem” – olvasható a tárlat Facebook-oldalán. A kiállítóbusz tavaly indult útjára, Kolozsvár után pedig az elmúlt napokban Nagybányán, Szatmárnémetiben és Nagykárolyban vendégeskedett. Augusztus 28-án Szejkefürdő, 29-én Hargitafürdő, majd Brassó (augusztus 30.) és Temesvár (augusztus 31-szeptember 1.) következik.

Sudár Annamária kurátor a Kolozsvári Magyar Napokon rádiónknak elmondta: a pálosok 800 éves története szorosan összefonódik a magyar történelemmel. A kiállítás szervezőelveként az evangéliumi nyolc boldogságot választotta, amit a magyarországi pálosok korábbi tartományfőnöke, Bátor Botond jelenleg hargitafürdői apát ihletett: pappá szentelésének 25. évfordulóján egy interjúban boldog pálosnak nevezte magát. Ehhez a boldogság szóhoz társult a kurátorban a nyolc boldogság, majd az egyes boldogság-mondásokhoz a rendtörténet bizonyos vetületeit rendelte. A „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld” mondás például a királyi Magyarország vaktérképét kíséri, amelyen az összes egykori pálos kolostor helyszínét megjelölték, valamint azokat a helyszíneket is, ahol napjainkban működnek pálos kolostorok: Hargitafürdőn, Budapesten, Márianosztrán, Pécsett és Pálosszentkúton.

Fotó: Bec Norbert/KMN

A nézőt több interaktív lehetőség segíti az élményszerzésben. A magyarul nem értők számára is izgalmas lehet például meghallgatni a Misztrál együttes által előadott dalt, amelyben szinte kizárólag olyan magyar települések helynevei szerepelnek, ahol egykor (1526, illetve 1786 előtt) pálos kolostorok voltak a történelmi Magyarország területén. A látogató virtuálisan végiglapozhatja a legdíszesebb magyar nyelvemlékkódexet, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Festetics-kódexet, amely a 15. század végén készült az egyik magyar kolostorban, Nagyvázsonyban.

Bolyós Ákos atya (1914–1994) gondolatát ma is sokszor idézik a renden belül: „Ne azért adjál hálát, mert pálos vagy, hanem azért, mert pálos lehetsz.”

Bolyós Ákos atya 1934-ben, fiatalon megélte, hogy a rend visszatelepülhetett Magyarországra, majd 16 évvel később átélte a kommunisták általi ’50-es feloszlatást. Utána következett a meghurcolás, az emigráció, majd a rendszerváltás után hazatért, és még tudta tanítani az akkori első pálos nemzedéket. Nyolcvan évet élt, úgyhogy egy hihetetlen történelmi kulissza az ő háttere. Ezért is nagyon éles ez a mondat, hogy adjál hálát azért, mert pálos lehetsz.

A Sudár Annamáriával készült interjú meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtársak: Kristály Bea és Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 augusztus 27, 16:48

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak