Élő Kolozsvári Rádió

Autonómiapárti határozatok: visszautalva

Nem találta illetékesnek magát a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatok ügyében az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága. Ezért az ügyet visszautalta a kongresszus állandó bizottságának.

A bizottság strasbourgi ülésén jelen lévő Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a székelyföldiek nevében megszólaló Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő azt kérte, hogy az Európa Tanács monitorozza a romániai régiósítási folyamatot, mert a román kormány úgy akarja a régiókat kialakítani, hogy a magyar közösség mindenütt kisebbségbe kerüljön.

Pár nappal az ülés előtt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke írt levelet a kongresszus elnökének, főtitkárának és a monitoring bizottság elnökének. Ebben a romániai régiósítási tervekre és az ukrajnai konfliktusra utalva kijelentették: nem szeretnék, ha a romániai magyar közösség megoldatlan problémái ürügyet szolgáltatnának az Európai Unión kívüli erőknek arra, hogy etnikai feszültséget és instabilitást szíthassanak a térségben. Egyben azt kezdeményezték, hogy a monitoring bizottság tartsa a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön a 2016 eleji kihelyezett ülését.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére eddig 50 székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is.

híradó.hu

Szerkesztő: , 2015 március 24, 18:36

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt