Élő Kolozsvári Rádió

Kontűr: díjátadó gálák és rendhagyó irodalomtörténet a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétről

Annyira hiányzott, hogy belakjuk a várost – hogy legyenek terek, ahol együtt vagyunk, és valami jó történik, amit közösségi élményként élhetünk meg. Mindezt a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéttől kaptuk meg, az első több napos eseménytől, amelyet a lazítások után tartottak.

Egyed Emesével és Székely Örssel Balázs Imre József beszélget

A járvány miatt kétszer is újra kellett tervezni a találkozót, és sokáig félő volt, hogy a június 3. és 6. közötti időszak is korainak bizonyul. Szerencsére az esetszámok nem húzták át a szervezők terveit, és mi örömmel hallgathattuk a kortárs irodalom nagyjait a Bánffy-palota udvarán és termeiben, a Bulgakov Kávézó teraszán, illetve a Vallásszabadság Házában.

Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj gálája

A kuflirajongó gyermekek levegőt venni sem hagyták Dániel Andrást, és Berg Judit előtt is hosszú sor kígyózott, mindenki hallani akart néhány titkot Maszatról vagy Ruminiről. Együtt nevettünk Bereményi Gézával, a Könyvhét díszvendégével, aki életregénye megjelenése óta a magyar Copperfieldnek is nevezhető, megkóstoltuk a Nyáry Krisztián és Cserna-Szabó András által főzött erdélyi szombatos paszulylevest, meghallgattuk Tompa Gábort, amint a sajátjai mellett egyik kedvenc költője, Király László verseit mondja, voltunk moziban, mert érdekelt Gárdos Péter Hajnali láza, Műrepülésre vállalkoztunk László Noémival és Kőrösi Csoma Sándor nyomába indultunk Pengő Zoltánnal.

Nényei Pál estje

A Kontűr legutóbbi adásában díjátadó gálákra látogatunk. Kik kapták idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, és kik részesültek az Erdélyi Magyar Írók Ligája Méhes György-díjában? Kiderül az összeállításból. És Nényei Pállal is megismerkedhetnek: a budapesti író, drámaíró, középiskolai tanár “Az irodalom visszavág” című sorozatában nagyjából követi a tananyagot, csak sokkal részletesebben és más szempontok szerint meséli el az irodalom történetét. Úgy tálal témákat, hogy az a mai kamaszok számára is érdekes és érthető legyen.

A műsor újrahallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

A 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét közösségi élményeire, és az ott megismert friss könyvekre következő műsorainkban visszatérünk.

Ferencz Zsolt, Gergely Zsuzsa, Kristály Bea és Sebők Tímea összeállítása

Fotók: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét/Facebook

Szerkesztő: kristalybea, 2021 június 15, 17:28

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára