Élő Kolozsvári Rádió

Elfelejtett női alkotók és #hétfőikép – művészettörténeti barangolás Barazsuly Viktóriával

Barazsuly Viktória Adrienn művészettörténész hétről hétre bemutat olyan alkotókat, akiket tehetségük ellenére egyáltalán, vagy alig ismerünk. A #hétfőikép történetéről, azon belül is a márciusban bemutatott női alkotókról szól a Kontűr ezen epizódja.

Barazsuly Viktória 2017 óta oszt meg Facebook-oldalán képeket festményekről, ipar- és képzőművészeti alkotásokról. Ezeknek a megosztásoknak a különlegessége, hogy rendszerint az alkotó rövid életrajzát, a hozzá fűződő érdekességeket, művészetének értelmezését is olvashatjuk a közösségi médiában. 2020-tól kezdődően ez a művészettörténeti játék az Instagramra is átköltözött, végül pedig a virtuális tér mellett papíron nyomtatva, a Szabadság napilapban is olvashatókká váltak ezek a történetek.

Sofonisba Anguissola: Sakkjátszma

“Vajon kik azok a múltbéli női alkotók, akiknek nem jutott az elismerésből, vagy akiket az utókor méltatlanul elhanyagolt?” – írja Barazsuly Viktória Adrienn a Szabadságban megjelent cikkében. „Vannak, akiket soha nem ismerhetünk meg, mert örökre elveszett a nevük, viszont akadnak olyanok, akik csodálatos utat jártak be, jelentős életművet hagytak hátra, mégsem beszélünk róluk.” Sofonisba Anguissola, Adélaïde Labille-Guiard, Anna Atkins és Hilma af Klint – négy alkotó, akik saját koruk és az őket ölelő elvárások dacára, az addig férfiak által alakított területen, a művészetben hoztak maradandót létre.

Hogyan változott a női képzőművészek megítélése a történelem folyamán? Mi alapján választotta ki Barazsuly Viktória ezeket az hölgyeket? Honnan jött eredetileg az ötlet, hogy az online térben csak művészeti alkotásoknak szentelt oldalt hozzon létre? Ezekről is hallhat az alábbi lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Kristály Bea

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 június 12, 09:40

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok