Donát 160: EMÜK – összerdélyi ügy
Több évtizedes álma valósult meg a Romániában élő magyar képzőművészeknek azáltal, hogy Sepsiszentgyörgyön létrejött az Erdélyi Művészeti Központ, amely nem csak szakavatott őrzője, begyűjtője és kiállítója az életműveknek, hanem szakemberek révén kutatója is a hazai magyar képzőművészetnek. Az Erdélyi Művészeti Központ székházát szeptember 17-én avatták fel Sepsiszentgyörgyön, a posta épületében, ahol egykoron a Szekuritáté működött. Itt ideiglenesen lelt otthonra a központ, ugyanis a tervek szerint saját épülete lesz majd a város központjában.
Egy saját művészeti központ álma már a nyolcvanas években megszületett, ez azonban akkoriban még valóban csak álom lehetett. Később, a kilencvenes évek elején már lehetett benne reménykedni, a megvalósulásra azonban még két évtizedet kellett várni. Hiába volt kezdeményezés, ha nem volt megfelelő hely, helyiség és támogatás a Központ létrehozására. Az anyaország határain kívülre került magyar képzőművészeti élet rendkívül gazdag, változatos, minden régió a maga jellegzetességeit hordozza. Otthonra azonban Sepsiszentgyörgyön lelt, a város és a megye hathatós támogatásának, illetve a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Vargha Mihálynak köszönhetően, aki mert hinni az álmokban és életet lehelt beléjük.
Az Erdélyi Művészeti Központot stílszerűen egy olyan kiállítás avatta, amely valahol főhajtás is művészeink előtt, azok előtt, akiknek életművét ez a központ hivatott ápolni és őrizni. A november közepéig látogatható tárlat egy olyan korszakot ölel fel, amely a második világháborút követően, az elnyomás fél évszázada alatt, a legszabadabb volt: az 1965 és 1975 közötti periódust. A Felezőidő címet Szilágyi Domokostól kölcsönözte a tárlat kurátora, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, aki 12 esztendővel ezelőtt, 2002-ben már szervezett egy azonos című kiállítás Budapesten, az Ernst Múzeumban. Ez akkor is mérföldkőnek számított valahol, és most is.
Szerkesztő: Szuszámi Zsuzsa
