Élő Kolozsvári Rádió

A tervezettnél lassabban, de halad a nagyenyedi vártemplom felújítása

Május végére el kellett volna készülnie a nagyenyedi várteplom felújításának, de szakemberhiány miatt ez csak félig sikerült.

A vártemplomot európai uniós pályázatból újítják fel, a pénz oroszlánrésze európai alapból származik, kis része saját forrás. A bástyákon és a várfalon is akad még munka, azt a helyi tanács finanszírozza.

A várfal és a bástyák idén teljesen megújulnak – ígéri a város alpolgármestere, Lőrincz Helga. A szintén a nagyenyedi vár részét képező vártemplom helyzete bonyolult volt még a közelmúltban, mert részben a református, részben pedig az evangélikus egyház tulajdonát képezte. Ezért nem lehetett pályázni a felújítására.

Tornya, amely eredetileg a vár őrtornya volt, az 1200-as évek elején épült, a templomhajó toronyhoz való hozzáépítését 1480-ban fejezték be. A templom épületében több építészeti stílus keveredik: román stílusú torony, a késő gótikus templomkülső eredetiben megmaradt szentéllyel, valamint egyszerűsített késő barokk, háromhajós templombelső.

Felújítása mindezek miatt nem egyszerű, s szakember hiány miatt lassabban is halad a vártnál. Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester elmondta rádiónknak, hogy 2015-ben kezdték el a várfalak és bástyák felújítását, most már csupán két bástyán és a fal kis részén akad munka, amit idén be is fejeznek.

A vártemplom felújítási munkálatai 2018 őszén kezdődtek, miután a református egyháznak sikerült megegyeznie az evangélikus egyházzal, és megnyerték az európai uniós pályázatot, amely biztosítja a templom teljes megújulását.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 4, 15:33

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak