Élő Kolozsvári Rádió

Oltási kedvetlenség

Egyre több az olyan megye Romániában, ahol egyetlen előjegyzés sincs már oltásra. Egyetlen típusú oltásra sem. Ezt az érdektelenséget a lakosság részéről a hatóságok korábban úgy tippelték, hogy kora ősszel következik majd be.

Mindezt úgy, hogy a lakosság 10 százaléka sem kapta meg mindkét oltást és nem éri el a 3 milliót azok száma, akik legalább egy adagot bevettek. Addig nem térhetünk vissza a normális életünkhöz, amíg a lakosságnak legalább 50, de inkább 70 százaléka be nem oltatja magát – mondják a szakértők. Ilyen körülmények között ezt szinte lehetetlennek látszik elérni.
Vass Levente egészségügyi államtitkár rádiónknak azt mondta, hogy hozzánk képest Nyugat-Európában nem csak egészségi szempontból tartják fontosnak a lakosság 70 százalékos átoltottságát hanem gazdasági szempontból is. A nagy oltakozási kedv a gazdasági szereplőkre, a vállalkozókra, munkahely teremtőkre óriási bíztató jelleggel bír. Az államtitkár mindig jó ötletnek tartotta, hogy a cégek beoltassák a saját alkalmazottaikat és arra bíztatja a cégvezetoket hogy jutalmazzák szabadsággal, csapatépítő kirándulással, családos programmal azokat az alkalmazottakat akik beveszik az oltást elkerülve azt hogy a betegség miatt dolgozóik egy része hetekre kiessen a munkából vagy esetleg életveszélybe kerüljön.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2021 április 23, 13:59

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára