Élő Kolozsvári Rádió

Kampányhírek: két fontos változtatásra van szükség

Az RMDSz jelöltje, Kelemen Hunor szerint két fontos változtatásra van szüksége Romániának: elsősorban az elmúlt 25 évben kiharcolt kisebbségi jogok tekintetében a törvény betartására. Emellett természetesen új jogokra is szükség van és ezeknek az alkotmány megváltoztatásával kell kezdődniük.

Az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje, Szilágyi Zsolt federális Romániát képzel el, amely voltaképpen nem jelent egyebet, mint azoknak az európai értékeknek a kiteljesítését, amelyeket Románia már most is a magáénak vall.

A független jelöltként megméretkező Gheorghe Funar uniós szinten is versenyképes fizetéseket és nyugdíjakat szeretne. Ezért már 2015-től 1500 lejes minimálbért javasol.

A Keresztény-Liberális Szövetség jelöltje, Klaus Iohannis a nyugdíjakhoz való jog mellett emelte fel a hangját. Elmondása szerint a nyugdíj nem az épp aktuális vezetés kegyelméből adódik, hanem a munkával eltöltött évek nyomán megszerzett jog.

A Szociál-Demokrata–Románia Haladásáért–Konzervatív pártszövetség jelöltje, Victor Ponta bízik a lakosságban, akik többek között 39 évesen Európa legfiatalabb kormányfőjévé választották. Elmondta: Romániának talpra kell állnia gazdasági szempontból.

A Népi Mozgalom jelöltje, Elena Udrea szerint Romániát ismét iparosítani kellene. A Szép Románia program keretében nemcsak a mezőgazdaságra, hanem az ipar újbóli meghonosítására is törekedne megválasztása esetén.

Teodor Meleşcanu független jelölt szerint az elnöki pozíció elvárásaihoz az ő jelleme illik a legjobban. Védelmi és rendfenntartói szerepekről van szó, melyre külpolitikai és hírszerzési tapasztalata alkalmassá teszi.

Szerkesztő: , 2014 október 7, 18:22 / actualizat: 2014 november 28, 15:47

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást
Hírek csütörtök, 2025 október 22025 október 2, 09:28

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást

Tegnap elfogadta a kormány a költségvetés-kiigazítást – közölte Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A kiigazított költségvetés...

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást
Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 15:48

Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek

Mától ingyenesen juthatnak hozzá a HPV-vírus elleni szérumhoz a 19-26 év közötti fiatalok, a 26 és 45 év közötti korosztály pedig...

Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek
Utalták a szociális támogatás első részletét
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 09:03

Utalták a szociális támogatás első részletét

Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét – jelentette be Dragoș...

Utalták a szociális támogatás első részletét
Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 09:01

Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába

Az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből –...

Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába
Hírek kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:57

Nem csupán épület, hanem otthon

Szeptember utolsó hétvégéjén ünnepelték a Besztercei Magyar Ház fennállásának 23. évfordulóját. Az esemény a Helikon 35...

Nem csupán épület, hanem otthon
Hírek kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 12:05

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany

Az áramszámláknak 2026 második felétől csökkenniük kellene – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan. A kormányfő a Digi24-nek...

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany
Hírek hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:10

Ismét buszjegy jár a testmozgásért Kolozsváron

Ismét ingyen utazhatnak a kolozsváriak a tömegközlekedési eszközökön, ha két perc alatt elvégeznek 20 guggolást vagy 400 métert tekernek...

Ismét buszjegy jár a testmozgásért Kolozsváron
Hírek hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:01

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon

A Moldovai Köztársaságban tegnap tartott parlamenti választásokon az eddigi eredmények szerint a kormányzó, Európa-párti Cselekvés és...

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon