Élő Kolozsvári Rádió

Drága kis városunk

Mármint nekünk a kincsehagyott, az őszbe csavarodó, szőke Szamosnál tájba könyöklő urbánus fészkünk.

Főtér – Kolozsvár

Mely nem is olyan kicsi, de hát a megszokás… több mint harminc évnyi együttlét után a becézés, ajnározás talán érthető. Vagy legalább megbocsátható. Igaz, most, hogy az egyetemisták seregei nem szállták meg, kisebbnek tűnik – mint az enyhülő lakásbérek. Ettől még drága nekünk… és másnak is felbecsülhető: mondjuk a szociológusoknak, mihelyt kimatekozták, hogy a magyarok által is lakott erdélyi városok közül itt kerül legtöbbbe a szippantásnyi levegő. Ára van a kolozsvári szmognak, és nem csekély. Brassó és Temesvár kurta utcahosszal mögöttünk. Majd meglepetésként Sepsiszentgyörgy, mely lekörözi – ha kevéssel is – a két partiumi versenytársat. Várad és Szatmár után megint egy székelyföldi város, hogy Csíkszereda után jöhessen egy igazi transzilván koktél a sorrendben: Arad Marosvásárhely, Nagybánya – újabb érv, hogy ideköltözzek, a festői környék és a gesztenyepüré mellett. Udvarhely és Kézdi zárja a 12-es élbolyt, ez utóbbiban a kalkulusok szerint majdnem negyedével olcsóbb városlakónak lenni, mint Kolozsváron.

Lehetne a lokál meg a patrióta büszkeséggel feszülő duója, mi feldübörög bennem, adoptált kolozsváriban – az adatsorok láttán. A lendületet rögvest visszarántja, ha belegondolok, hogy mi is az ára ennek a drága ittlétnek: a fejetlen és agresszív ingatlanfejlesztés, a naponta egyre többször beduguló úthálózat, a kilúgozottra felújított közterek vagy a peremekről lassan beolvasztott községek és falvak. A kottából is falcsul szóló multikulturalizmus mantrája, vagy a metró előszele és a bővített reptéri pálya kozmopolita perspektívákat sugalló fesztiválos fazonja.

Miért éri meg mégis itt honra lelni Kolozsvárt? Ez bizony úgynevezett klasszikus nyitott kérdés, amit a szociológusok csak ímmel-ámmal használnak a felmérésekben, mert erősen melós-babrálós a kvantifikálása. Meg nem is biztos, hogy kíváncsiak a lírára, ők, a társadalom mérnökei.

Rostás-Péter István jegyzete

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 17, 09:52

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak