Élő Kolozsvári Rádió

Születésnapi koncert a hatvanegy éves Kolozsvári Rádióban

a születésnapi koncert plakátja

a születésnapi koncert plakátja

Eklektikus, vagyis ingerlően  változatos lesz a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusának kínálata abban a koncertteremben, amelyet akusztikai adottságaiért dicsérnek a szakmabeliek. Karnagy: Ercsey-Ravasz Ferenc. A legutóbb Budapesten Hobó hetvenedik születésnapján is bizonyító csapat fellépését élőben közvetítjük, és szándékunk  szerint a koncertnek lesz netes videováltozata is.

61 éves a Kolozsvári Rádió. Spot

Ebben a színvonalas zenei körítésben,  amelyet Benkő Judit „tálalásában” ajánlunk, kerül sor a D160 Médiadíj átadására. Az elismerést a magyar adást támogató Donát 160 Egyesület alapította és idén lel gazdára első ízben. A szakmai díjat a szerkesztőség egyik tagjának adjuk át. Héttagú  grémium döntött a nyertes rádiós szerkesztő személyéről, figyelembe véve a magyar szerkesztőség tagjainak javaslatait. Az egyesület és a rádió vezetősége mellett a bizottság tagja volt Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnöke, a Helikon főszerkesztője és természetesen a Kolozsvári Rádió hallgatója. Ugyanakkor átvehetik díjaikat azok a hallgatók, akik a díj nevének felkutatásában  javaslataikkal, ötleteikkel  segítségünkre voltak.

6:3 – a JZSUK kórusa, a 70. születésnapját ünneplő Hobóval a Nemzetiben

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 március 19, 15:43

Vasárnap este 8-ig lehet leadni a levélszavazatokat a magyarországi választásra
Vezető kedd, 2026 április 72026 április 7, 11:59

Vasárnap este 8-ig lehet leadni a levélszavazatokat a magyarországi választásra

Zajlik a levélszavazás a magyar országgyűlési választásokra a határon túli nemzetrészekben. Regisztrálni március 18-ig lehetett. Öt...

Vasárnap este 8-ig lehet leadni a levélszavazatokat a magyarországi választásra
Előkészítő az előkészítőbe
Vezető kedd, 2026 április 72026 április 7, 11:16

Előkészítő az előkészítőbe

Május 6-ig zajlik a gyermekek beíratása előkészítő osztályba. A városi szülők hajlamosak ragaszkodni a városközponti iskolákhoz, azok...

Előkészítő az előkészítőbe
Kísérletezve, kreatívan, jókedvvel – pezsgés és összedolgozás a Chef’s Home-ban
Vezető hétfő, 2026 április 62026 április 6, 00:40

Kísérletezve, kreatívan, jókedvvel – pezsgés és összedolgozás a Chef’s Home-ban

Az ünnep összefügg a terített asztallal, sok helyen a terülj-terülj asztalkámmal is. Ilyenkor összegyűl a család, talán még a szűkebb,...

Kísérletezve, kreatívan, jókedvvel – pezsgés és összedolgozás a Chef’s Home-ban
Az erdélyi magyar történelmi egyházak húsvéti pásztorlevelei
Vezető szombat, 2026 április 42026 április 4, 10:02

Az erdélyi magyar történelmi egyházak húsvéti pásztorlevelei

A húsvét arra hív, hogy merjünk hinni ott is, ahol még nem látunk és nem értünk mindent, ebben nyitottságot kell gyakorolnunk – mondta a...

Az erdélyi magyar történelmi egyházak húsvéti pásztorlevelei
Vezető szombat, 2026 április 42026 április 4, 10:00

Változatos programok idén is a Táltos Lovastanyán

Akárcsak tavaly, a 2026-os évben is változatos programokkal várják a gyerekeket a Táltos Lovastanyán, Mákófalván. A játékos-lovas...

Változatos programok idén is a Táltos Lovastanyán
Vezető péntek, 2026 április 32026 április 3, 09:49

„Ültess történeteket, és a világ virágba borul”

1967 óta április másodika a gyermekirodalomról szól. Hans Christian Andersen (és Csukás István) születésnapja ürügyén világszerte téma...

„Ültess történeteket, és a világ virágba borul”
Vezető csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 15:42

Úszásoktatás gyerekeknek

Az RMDSZ átfogó országos programot kezdeményez a gyermekek úszásoktatásának támogatására, ezért törvénytervezetet nyújtott be a...

Úszásoktatás gyerekeknek
Vezető csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 13:08

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák

Gázolaj-támogatásban részesültek a gazdák. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség több mint 558 millió lejt utalt ki a...

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák