Élő Kolozsvári Rádió

Váratnak még magukra a szirti sasok a Tordai-hasadékban

Nagyon szerették volna a madarászok, ha nyomát látják a szirti sasok fészektatarozásának a Tordai-hasadékban.

A Milvus Csoport tagjai és önkéntesei a lenyűgöző látványt nyújtó kettéhasadt hegy északi oldalán állították fel távcsöveiket, innen jól látható a szemközti meredek sziklafal és rajta a fészkek. Ebben az időszakban történik a szirti sasok párválasztása, ezért remélték, hogy néhány év kiesés után, idén újra lesz élet a fészekben.

A Torockói-hegységben évek óta zajlik egy monitoring program, amelyben a szirti sasokat figyelik. A szeles, ködös, borús idő ellenére, tucatnyian vettek részt a Milvus csoport saslesén. A szirti sasok idén egyelőre nem mutatkoztak.

Szabó D. Zoltán, a Milvus csoport munkatársa elmondta, minden évben tavasszal február végén március elején meglátogatják ezeket a helyeket. Arra kíváncsiak, hogy az adott területen a sas vagy a saspár ott van-e, tatarozza-e a fészkét, elkezdődött-e a párbaállás, s foglalt lesz-e a fészek. Ezek a látogatások aztán folytatódnak később, amikor azt is megnézik, hogy költöttek-e sikeresen, neveltek-e fiókát a sasok.

„A Tordai-hasadék ikonikus hely és nagyon-nagyon régóta fészkel itt a szirti sas. Sajnos néhány éve nincs költés; nagyon reméltük, hogy idén látunk erre utaló nyomot. Volt egy öreg saspár, ők eltűntek, a tavaly megjelent egy fiatalabb pár, de úgy tűnik, hogy ők nem költenek. A sasok esetében ez egy hosszú folyamat lehet, amíg egy területet újra elfoglalnak. Ezek nagyon hosszú életű madarak, és ha kiesik egy öreg pár – esetükben azt gyanítjuk, hogy vadászat vagy akár mérgezés áldozatai lettek -, akkor hosszú időbe telik, amíg újabb sasok elfoglalják azt a területet”

– mondta Szabó D. Zoltán.

Riporter és fotók: Szilágyi Szabolcs.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 1, 11:25

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak