Élő Kolozsvári Rádió

Belül is teljesen megújul a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom

Új szakaszába érkezett a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom restaurálása, most a teljes belsőt újítják.

A város egyik műemléktemploma Kolozsvár egyik legforgalmasabb útkereszteződésének sarkán áll. Alapkövét 1816-ban tették le. A külső felújítás után most bent dolgoznak, megerősítették a boltívet, a repedéseket szakszerűen kijavították, és a festési-mázolási munkálatok is folynak. Eredetileg nem is tervezték a templombelső felújítását – mondja Fehér Attila esperes-főtanácsos.

„Előre nem látható gondok miatt úgy adódott, hogy a belsőt is teljesen fel kell újítani. Felújításra kerül az oltárfestmény, a keresztelőmedence, teljesen felújítjuk és úgymond befejezzük az 1913-ban be nem fejezett Walker orgonát.”

A belső felújításkor maximálisan figyelembe veszik a műemléképület jellegzetességeit, a belső terek helyreállításán túl azonban újdonságokkal is szolgál majd az evangélikus-lutheránus templom. Egy Nyugat-Európából ellesett innovációt valósítanak meg: hangszigetelt helyiséget alakítanak ki a bejárat mellett, a karzat alatt, ahova a kisgyermekes családok el tudnak vonulni – magyarázta Tóthfalusi Gábor tervezőmérnök, a felújítás vezetője.

„Az anyukák meg a gyerekek nézhetik a liturgia alatt is, részt vehetnek a liturgiában, tehát a gyermek is már úgy fejlődik, hogy részese ennek a keresztény folyamatnak. És persze az egésznek az átalakítása, hogy a mozgássérült is be tudjon jönni és el tudja érni a padsort, fontos szempont volt.”

A háromhajós templombelső megújulása több forrásból folytatódik: mintegy ötmillió lej támogatást kapott az Európai Uniótól, a magyar kormány több mint egymillió lejjel járult hozzá, a többi 350 ezer lej önrész.

*
Az evangélikus-lutheránus templomban ma is teljes épségben áll az épülettel egykorú, XIX. század eleji, empire stílusú berendezés, amelynek remekműve az 1826-ban faragott szószék. Másik látványossága a templomnak az 1721-ből származó kő keresztelőmedence. A karzat alatt két 18. századi sírkő áll, a várost megszálló osztrák csapatok vezéreinek sírkövei. 1908 karácsonyára bevezették a központi fűtést s hamarosan villamos világítás is lett a templomban, de már azelőtt, még 1895-ben helyére került a nagycsillár.

Szilágyi Szabolcs összeállítása és fotói

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 5, 07:55

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára