Élő Kolozsvári Rádió

LEAP – nagy ugrás a kolozsvári fiataloknak

A metropolisz övezet esetében mindig téma a közlekedés nyomorúságos helyzete, a parkolóhelyek és a zöldövezet hiánya, bizonyos kérdések azonban ritkábban kerülnek terítékre. Például az, hogy milyen szükségleteik vannak a kolozsvári illetve Kolozsvár vonzáskörzetében élő fiataloknak.

Melyek lehetnek azok a szervezetek, amelyek megoldást, válaszokat is tudnak kínálni ezekre a szükségletekre? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a LEAP betűszóval jelölt kutatás, amely 2020 januárja és júniusa között zajlott, eredményeit pedig 2021 január közepén ismertették.

A LEAP-ben a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi, illetve a Közegészségügyi intézete, a Kolozsvári Kulturális Központ és a PONT Csoport partnerségében most egy olyan kutatás született, amely konkrét javaslatokat is tesz arra, hogy a fiatalok szükségleteit hogyan lehet kielégíteni szakpolitikai, vagy egyéb jellegű intézkedések révén. Ezek a javaslatok nemcsak szavak maradnak egy honlapon, bár a www.leapcluj.ro oldalon bárki számára hozzáférhetők, hanem a 2021-2030-as periódusra vonatkozó kolozsvári Integrált Városfejlesztési Tervbe is bekerülnek.

A LEAP projekt ismertetője szerint az elmúlt években Kolozsvárt a kísérletező és innovatív megközelítések jellemezték, ezáltal meghatározta a regionális és nemzeti tendenciákat az elsősorban a fiatalokra koncentráló részvétel és a városi innováció területén. Míg Kolozsváron – és általában véve a kolozsvári metropolisz övezetben – egyre szaporodnak a fiatalokat célzó önálló kezdeményezések, ezek sokszor nagyon különböznek egymástól, és nem jelennek meg pontosan a közérdekű adatok között. Ezt a hiányt próbálta felmérni és részben pótolni ez az átfogó kutatás, amelyben érintették az oktatás, az egészségügy és a jólét terén tapasztalható fejlődési egyenlőtlenségeket is. Emellett feltérképezték azokat az érdekelt feleket, angol szóval stakeholdereket, amelyek valamilyen választ képesek adni a felmerült igényekre. Nagyon sok szervezet foglalkozik valamilyen módon fiatalokkal, de a munkájuk nem biztos, hogy keresztezi egymást. Így a kutatás eredménye egyfajta katalógusa is ezeknek a szervezeteknek, akik így össze is kapcsolódhatnak.

A projektről Farkas Andrással, a PONT Csoport stratégiai igazgatójával beszélgetettünk. A kutatás módszertanáról pedig Péter László szociológust kérdeztük, aki szakértőként vett részt a projektben. A teljes összeállítás az alábbi lejátszóra kattintva meghallgatható.

A svájci székhelyű Botnar Alapítvány által támogatott LEAP projekt célja tehát egy átfogó, multi- és interdiszciplináris felmérés a kolozsvári nagyvárosi fiatalok igényeiről és lehetőségeiről. A leapcluj.ro honlapon egy angol nyelvű adatvizualizáción kulcsszavak mentén néhány kattintással könnyen áttekinthetjük, hogy milyen hiányosságokat azonosítottak be, és ezekre mit javasolnak. A kutatási jelentés pedig három nyelven, magyarul, románul és angolul is elérhető.

Szerkesztő: Gergely Zsuzsa, riporter: Sebők Tímea

A felhasznált illusztrációk a LEAP projekthez készültek, de külön sorozat részét képezik, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem (UAD) diákjainak alkotásai.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 27, 18:35

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”