Élő Kolozsvári Rádió

Megoldás lenne a megnövelt óraszám az iskolai lemaradásokra?

Az elemi osztályokban van leginkább lemaradás – véli Vörös Alpár iskolaigazgató.

A második félévtől megnövelné a diákok óraszámát az online oktatás miatt kieső tananyag pótlása érdekében Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter. Emellett a szombati tanítás bevezetését is alternatívának tartja – nyilatkozta vasárnap a Digi24-nek a tárcavezető. „A tanároknak kell majd eldönteniük, hogy a tananyag pótlása mikor történjen. Lehet, hogy a napi óraszámot kell majd növelni, viszont a szombati oktatás bevezetése is lehetséges” – mondta a tanügyminiszter. Hozzátette: a megnövelt óraszámokkal arányos fizetéskiegészítést adnának a pedagógusoknak. A tanügyminiszter korábban a nyári tanítást is alternatívának tekintette a tananyag-pótlásra. Ezt viszont már annyira nem látja jó megoldásnak.

Az online oktatás okozta lemaradásról az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatóját, Vörös Alpárt kérdeztük. Elmondta, lemaradások leginkább az elemi osztályokban lehetnek, az olvasási és írási készségek fejlesztésében, mivel ezt online oktatásban szinte lehetetlen elvégezni. Úgy látta, Kolozsváron a felsőbb osztályokban már kevésbé jelentős a lemaradás, viszont vannak vidékek, ahol komoly problémát jelent.

Hallgassa meg a teljes interjút az alábbi lejátszóra kattintva:

 

 

Riporter: Birtalan Albert

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 11, 11:02

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak