Élő Kolozsvári Rádió

Közgazdász: ok nélkül drága az üzemanyag Romániában

Az árréskorlátozás megszűnése sem kellett volna magasabb árakat eredményezzen, mert a nemzetközi helyzet ezt már nem indokolja.

Közgazdász: ok nélkül drága az üzemanyag Romániában

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 július 3, 14:33

Az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket – mondta Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő. Szerinte július második felében az üzemanyagáraknak meg kell közelíteniük a március előtti szintet.

Újságírók arról kérdezték, hogy a kormány tervez-e intézkedéseket hozni az üzemanyagárak mérséklése érdekében. Bolojan rámutatott, hogy az árréskorlátozás kivezetése óta történt egy jó dolog nemzetközi szinten: a Perzsa-öbölben viszonylag nyugalom van, amelynek hatására a nemzetközi piacon a nyersolaj hordónkénti ára visszatért a konfliktus kezdete előtti értékekre. A gázolajra azonban ez nem vonatkozik, így annak ára globális szinten még mindig magas – tette hozzá. Hozzátette, hogy amennyiben az üzemanyagár-csökkentésre vonatkozó becslések nem valósulnak meg, a kormánynak van készenlétben egy újabb tervezete az árak korlátozására, amelyet a rendkívüli ülésszakban a parlament elé terjeszthet.

Péntek reggel Kolozsváron 9 lej 49 bani volt a gázolaj legalacsonyabb literenkénti ára.

Az árréskorlátozás megszűnése után Romániában ok nélkül álltak vissza magasabb szintre az árak, mert a nemzetközi helyzet ezt már nem indokolja. A kormány kommunikációs stratégiával igyekszik most belátásra bírni a piaci szereplőket. Ha ez nem sikerül, akkor jöhet vissza az árréskorlátozás a töltőállomásokon, mondta rádiónknak a BBTE oktatója, Juhász Jácint közgazdász.

Riporter: Birtalan Albert.

Biztonságpolitikai fordulat lehet az ankarai NATO-csúcs
Napirend csütörtök, 2026 július 92026 július 9, 13:32

Biztonságpolitikai fordulat lehet az ankarai NATO-csúcs

Lezárult az ankarai NATO-csúcs. A vállalások szerint a tagállamoknak 2035-ig a GDP-jük 5 százalékát kell védelemre és biztonsági célú...

Biztonságpolitikai fordulat lehet az ankarai NATO-csúcs
Már az óvodában elkezdődik a lemorzsolódás
Napirend csütörtök, 2026 július 92026 július 9, 10:47

Már az óvodában elkezdődik a lemorzsolódás

Románia továbbra is negatív rekorder az Európai Unióban a korai oktatásban való részvétel terén: az óvodáskorú gyermekek 21,8...

Már az óvodában elkezdődik a lemorzsolódás
Hallássérült és halló magyarországi és romániai fiatalok alkotnak közösen Magyarfenesen
Napirend szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:39

Hallássérült és halló magyarországi és romániai fiatalok alkotnak közösen Magyarfenesen

Az „Art Without Barriers: Youth Exchange at Arkhai Sculpture Park” című projekt keretében 10 hallássérült és 22 halló fiatal...

Hallássérült és halló magyarországi és romániai fiatalok alkotnak közösen Magyarfenesen
AI-szabályozások fontosságára figyelmeztet az ENSZ-főtitkár
Napirend szerda, 2026 július 82026 július 8, 15:42

AI-szabályozások fontosságára figyelmeztet az ENSZ-főtitkár

Az ENSZ főtitkára, António Guterres hétfőn arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia gyorsabban fejlődik, mint ahogyan a...

AI-szabályozások fontosságára figyelmeztet az ENSZ-főtitkár
Napirend szerda, 2026 július 82026 július 8, 14:53

Elkezdődött a felvételi a Sapientián

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem az új tanévben is széles képzési kínálattal várja a továbbtanulni vágyókat. Összesen 35...

Elkezdődött a felvételi a Sapientián
Napirend szerda, 2026 július 82026 július 8, 11:44

Általános sztrájk jön az egészségügyben

Sztrájkot hirdetett a SANITAS szakszervezeti szövetség az egészségügyi ágazatban. Közleményükben arra hivatkoznak, hogy a kormány nem...

Általános sztrájk jön az egészségügyben
Napirend kedd, 2026 július 72026 július 7, 15:55

Hogyan teljesítettek a magyar diákok az érettségin?

Ma délelőtt közzétették az érettségi előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az idén vizsgázó diákok csaknem...

Hogyan teljesítettek a magyar diákok az érettségin?
Napirend kedd, 2026 július 72026 július 7, 15:09

Több iskolapszichológusra lenne szükség

Több iskolapszichológusra, nevelési tanácsadóra, logopédusra lenne szükség a romániai iskolákban. Az elmúlt években hatványozottan nőtt...

Több iskolapszichológusra lenne szükség