Élő Kolozsvári Rádió

Több tantárgyból kell vizsgázniuk a négy év múlva érettségizőknek

2030-tól új vizsgarendszer lép érvénybe - megkérdeztük, mit szól hozzá a diákszervezet és a pedagógus.

Több tantárgyból kell vizsgázniuk a négy év múlva érettségizőknek

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 június 19, 16:41

A héten megjelent a Hivatalos Közlönyben a 2030-tól érvényes érettségi rendszer tantárgyait és vizsgáit jóváhagyó miniszteri rendelet.

Az új szabályozás azokra a diákokra vonatkozik, akik idén ősszel kezdik el a 9. osztályt, és elsőkként tanulnak majd a 2026-2027-es tanévtől bevezetendő új tantervek szerint. A négy év múlva érettségizők a kompetenciavizsgákon a román nyelvi és az anyanyelvi kommunikációs készségek, illetve a digitális kompetenciák értékelése mellett az eddigi egy helyett két idegen nyelvből kell számot adniuk tudásukról. Emellett az eddigi írásbeli vizsgák mellé bevezetnek egy újabbat. Ezen a szakirányuktól eltérő tantárgyból mérik fel a végzősök alapkompetenciáit.

Lázár Attilát, a Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetségének elnökét kérdezte Sebők Tímea arról, hogy a diákszervezetnek mi a véleménye a 2030-as érettségi rendszeréről.

A néhány évvel ezelőtt életbe lépett tanügyi törvény már tartalmazta az új kerettantervek, ezek következtében az érettségi módosulását is, számítani lehetett a változásokra, hangsúlyozta Váradi Izabella irodalomtanár, az országos értékelési központ tagja, akivel Orbán Szabolcs beszélgetett.

Etichete:
Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Napirend szerda, 2026 augusztus 52026 augusztus 5, 17:02

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem

A hőség miatt országszerte fokozza az ellenőrzéseket a Munkaügyi Felügyelet, főként azokra az ágazatokban, amelyekben a szabadban dolgozók...

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 17:42

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek

Az ország nyugati részén a kánikula mellett a vízhiány is gondot okoz. Bihar megyében a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője, Pásztor...

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 14:56

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?

Fokozódik a hőhullám: a nyugati megyékben holnap is 40 fok körüli csúcshőmérséklet várható. A kánikula és a vízhiány miatt...

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 09:40

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?

Az elmúlt években és idén is Európa számos országában – különösen a mediterrán térségben – egyre pusztítóbb erdőtüzekkel...

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 18:23

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók – döntött róla a parlament. A szarvasmarhatartók számára elfogadott...

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 17:42

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”

Románia BBB-szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolású ország, változatlanul negatív kilátás mellett a Fitch Ratings hitelminősítő....

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 15:39

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől

Több bevetésen vesznek részt a hegyimentők a rendkívül magas hőmérséklet miatt – nyilatkozta rádiónknak a Maros Megyei...

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:45

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában

Romániában rohamosan nő a turisztikai felhasználású lakások száma, rövid távra legtöbbször az internetes platformokon keresztül adják...

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában