Élő Kolozsvári Rádió

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Elsősorban a Garabonciás dalai tették ismertté Kinde Annamáriát, hiszen nagyon sok daluk szövegét ő írta. Költői elismerése sokat váratott magára, első önálló kötete 1996-ban jelent meg. Tanult Brassóban, élt Csíkszeredában és Aradon is, de az ő városa mindig Nagyvárad volt.

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 június 11, 12:05

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda Alapítvány. Az életműből válogatva, Kocsis Csaba megzenésítésében elhangzó verskoncertet ad a Körömvirág együttes ma este 7 órától a Léda-ház kultúrtér földszinti termében. A Húzódjál közelebb című előadás előtt beszédet mond a Holnap Kulturális Egyesület elnöke, Simon Judit. Őt kapcsoltuk a Hangolóban Nagyváradról.

Versei a társadalomkritikát sem nélkülözik. 2002. ápr. 11-én, a költészet napján Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban mutatták be a marosvásárhelyi Mentor Kiadó három új verseskötetét. Ezek egyike volt Kinde Annamáriától a Szandra May kertje című, amelyből a helyszínen felolvasott a szerző. Ott készült Muzsnay Magda felvétele, amely a Kolozsvári Rádió Versajándék című rovatában hangzott el 2002. május 25-én.

Kinde Annamária 2026. június 10-én lett volna 70 éves. 12 éve már, hogy nincs közöttünk.

Műsorvezető: Rácz Éva

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Hangoló hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Futballvébé: finálé előtt
Hangoló csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Hangoló kedd, 2026 július 142026 július 14, 10:45

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”

Egyre közelebb az Észak-Amerikában rendezett futball világbajnokság vége, és a fogadóirodák nagyon örülnek, amiért a világ legjobbnak...

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló hétfő, 2026 július 132026 július 13, 12:43

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés

Aki nem szívesen töltené irodában az életét, gyakran választ olyan szakmát, amely a természethez köti. Ezek közül egyhez közelítettünk...

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét