Élő Kolozsvári Rádió

Mit tegyünk, ha fejünkre szakad 40 hónapnyi villanyszámla?

A törvényes árplafon kijátszásával vádolja az Electrica Frunizare áramszolgáltató vállalatot az egyik ügyfele. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyílt levelében azt állítja, hogy nem elszigetelt esetről van szó. Körbejártuk a témát.

Mit tegyünk, ha fejünkre szakad 40 hónapnyi villanyszámla?
Foto: Mesterséges intelligencia segítségével generált illusztráció
2026 május 26, 13:41

Birtalan Albert riportja

A panaszt tevő személy 2023-ban kötött prosumatori, azaz termelő-fogyasztói szerződést a vállalattal, majd 3 és fél évig, mintegy 40 hónapig, állítása szerint nem kapott befizetésre kötelező számlát. Majd idén márciusban egyetlen hónapba sűrítve, egyben kapta meg a számláját. Az ügyfelet így automatikusan a legmagasabb fogyasztói kategóriába sorolták. Így kilowattóránként több mint 1 lejt számoltak fel az érintettnek, miközben a havi átlagfogyasztása alapján jogosult lett volna a 80 banis árkategóriára. Ezzel, számításai szerint, mintegy 4500 lejt veszített.

Az ügyfél szerint az esetében járó részletfizetést is megtagadták tőle: a 40 hónapos elmaradásra ugyanis 40 hónapos részletfizetés jár. Ezzel szemben mindössze 8 hónapos részletfizetést hagytak jóvá számára.

Buksa Levente bejelentést tett a megfelelő hatóságoknál, de fontosnak tartotta a nyilvánosság elé tárni a vele történteket, hogy mások is kiálljanak magukért.

A rádiónknak nyilatkozó ügyfél az Országos Energiaszabályozó Hatóságnál, az ANRE-nál tett bejelentést az ügyében.

Az elhangzott interjúban felvetett esetleges visszaélésekről az ANRE korábbi vezérigazgatóját, majd korábbi alelnökét, Nagy-Bege Zoltánt kérdeztük. Az energiaügyi szakértő mindenkit arra biztat, hogy amennyiben szabálytalanságot észlel, mindenképp jelezze azt a hatóságok felé.

A panaszt tevő ügyféllel készült beszélgetésünk során felmerült a félretájékoztatás vádja is. Buksa Levente állítása szerint az elé helyezett formanyomtatvány alapján a befizetendő tartozását csak 24 hónapra oszthatta volna szét, miközben erre annyi hónap állt volna rendelkezésére, ahány hónapot a számlák késtek, az ő esetében mintegy 40 hónap.

A félretájékoztatási ügyek már a fogyasztóvédelem hatáskörébe tartoznak, így kérdéseinkkel az ANPC intézményét is megkerestük. Kiderült, hogy idén már több mint 1800 panasz érkezett hozzájuk az áramszolgáltatási szektor üzemeltetőivel szemben – osztotta meg velünk az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke, Békési Csaba.

A vádakkal kapcsolatban az Electrica Furnizare vállalathoz e-mailben juttattuk el kérdéseinket. A vállalattól többek között azt szerettük volna megtudni, hogy mi az oka annak, hogy egy ügyfelük mintegy 40 hónapig nem kapott számlát. Arra is rákérdeztünk, hogy mennyire látják jogszerűnek több évnyi fogyasztás kiszámlázását egyetlen hónapra.

Kérdéseink közt megfogalmaztuk azt is, hogy a vállalat mivel indokolja a legmagasabb tarifa alkalmazását egy olyan fogyasztó esetében, akinek a valós havi átlagfogyasztása jogosulttá tette volna arra, hogy támogatást élvezzen.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy van-e olyan belső eljárás, amely a késve kiszámlázott fogyasztást havi bontásban újraszámolja annak érdekében, hogy a fogyasztók ne veszítsék el mesterségesen az árplafon nyújtotta kedvezményeket? Ha van ilyen eljárás, ebben az esetben miért nem alkalmazták?

Szintén rákérdeztünk arra is, hogy megerősítik vagy cáfolják, hogy egyes ügyfélszolgálatok hiányos vagy téves tájékoztatást adtak a fogyasztóknak a részletfizetéshez való jogról?

Megkeresésünkre közlemény formájában válaszoltak, amelynek fordítását alább idézzük:

„A villamos energia számlázása a prosumerek esetében az elosztóhálózati üzemeltető által validált és továbbított mérési adatok alapján történik, amelyek meghatározott naptári időszakokra vonatkoznak. Ennél az ügyfélkategóriánál nem alkalmaznak önleolvasást, becsléseket vagy fogyasztási megállapodásokat, és a számlázás kizárólag az elosztóhálózati üzemeltetőtől beérkezett adatok alapján történik, anélkül hogy a szolgáltató beavatkozna a fogyasztási értékekbe vagy azok fogyasztási időszakokra történő elosztásába.

Ebben az összefüggésben a több naptári hónapra vonatkozó energiamennyiségek egyetlen számlán történő rögzítése és számlázása nem tekinthető a szolgáltató által alkalmazott összevonási mechanizmusnak, hanem olyan kivételes helyzeteket tükröz, amelyeket az elosztóhálózati üzemeltető által továbbított fogyasztási adatokkal kapcsolatos bizonyos késedelmek vagy korrekciók idéznek elő. Minden egyes konkrét bejelentést egyedileg vizsgálnak meg, a rendelkezésre álló fogyasztási adatok és az alkalmazandó szabályozási keret alapján, és amennyiben eltérések állapíthatók meg, a jogszabályi kereteken belül korrekciós intézkedések alkalmazhatók.

A fennálló tartozások részletfizetésével kapcsolatban megemlítjük, hogy ezt kötelező módon biztosítani kell azokban az esetekben, amelyek az ANRE 5/2023-as rendeletének 25. cikk 8. bekezdésében előírt feltételek alá tartoznak, mégpedig: „Abban az esetben, ha a szolgáltató a szerződésben meghatározottnál vagy a hatályos szabályozások szerint megállapítottnál hosszabb számlázási időszakra állít ki számlát, a szolgáltató köteles az ügyfél által fizetendő összegek részletfizetését biztosítani legalább a számlázási időszakkal megegyező időtartamra, amelyre a számlát kiállították.”

Az érintett ügyfél konkrét helyzetével kapcsolatban pontosítjuk, hogy szükségünk van az azonosítási adataira annak érdekében, hogy az ügyet elemezni tudjuk, ezért arra bátorítjuk, hogy közvetlenül vegye fel velünk a kapcsolatot az online kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül, amely az alábbi linken érhető el: https://www.electricafurnizare.ro/asistenta/contactati-ne-in-scris.”

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket