„Szó sincs arról, hogy Románia belekeveredett volna a közel-keleti konfliktusba”
A figyelmeztetés Irán részéről nem katonai, hanem jogi és politikai jellegű - nyomatékosította Ady András külpolitikai szakértő.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 17, 17:19
A román külügyminisztérium tegnap közölte, hogy tudomásul vette az iráni külügyi tárca szóvivőjének kijelentéseit, és hangsúlyozta, hogy Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban, a bukaresti hatóságok prioritása a diplomáciai erőfeszítés a feszültség csökkentése érdekében. Irán figyelmeztette Romániát, hogy politikailag és törvényesen felelhet miután megengedte az Amerikai Egyesült Államoknak, hogy román területen lévő katonai támaszpontokat használjon az Irán elleni műveletekben.
Amennyiben nem egy népgyilkos rezsimet kellene menteni, valószínű, hogy áttörést is elérhetnének jogi szinten, például az ENSZ-nél, de ilyen körülmények között senki nem fog Iránra figyelni – hangsúlyozta a Kolozsvári Rádiónak nyilatkozva Ady András külpolitikai szakértő, utalva a múlt év végén elkezdődött rendszerellenes tüntetések vérbefojtására. A nyugati források szerint az iráni vezetés a megtorló akciói során akár 12 000 embert is kivégezhetett. Teherán hivatalos közlése 3117 áldozatról számolt be.
A szakember arra is rámutatott, hogy online térben máris szép számmal találhatóak pánikkeltő bejegyzések, amelyek azt állítják, hogy Románia is belekeveredett a közel-keleti konfliktusba. Erről szó sincs, a figyelmeztetés Irán részéről nem katonai, hanem jogi és politikai jellegű – nyomatékosította Ady András.
Riporter: Orbán Szabolcs