Élő Kolozsvári Rádió

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár

Az 1848-49-es forradalom és szabadság harc hőseire emlékezett tegnap a világ magyarsága.

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár
Foto: Kolozsvári Rádió

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 16, 07:10

Forradalmi dalokat énekelve tartottak felvonulást Kolozsvár belvárosában. A menetet idén is egy óriáskokárda vezette, a Protestáns Teológiai Intézettől indulva. A felvonuláson ismét több százan vettek részt, közöttük szép számban fiatalok is.

A résztvevők a felvonulás során koszorút helyeztek el Bem József Deák Ferenc utcai emléktáblájánál, amely a tábornok kolozsvári átvonulásának állít emléket. A megemlékezésen minden évben részt vesznek a cserkészek is. Ezzel is eleget téve közösségük iránt érzett kötelezettségüknek, mondta Kiss Gellért Zsolt cserkészvezető.

A március 15-ei rendezvényeket zavartalanul tartották meg Kolozsváron. Tegnap futballmeccs is lett volna a városban, de a sport szövetséggel való megegyezés után a mérkőzést ma estére halasztották. A városban az a csapat játszott volna, amelynek szurkolói a közelmúltban több alkalommal is magyar fiatalokat támadtak anyanyelvük használata miatt. A magyarság ismét méltóságteljes helyszínen ünnepelhetett, Kolozsvár főterén. A Deák Ferenc utcában pedig magyar nemzeti színű dekorációkat helyeztek el. Ezeken a zászlókon a Minden magyar ünnepe felirat olvasható.

A főtéri központi megemlékezésen néptáncosok léptek színpadra, és ünnepi beszédek is elhangzottak. Kelemen Hunor arról beszélt, hogy a szabadság soha nem magánügy, mindig közösségi kihívás. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a történelem azt tanítja, amikor egy nemzet, egy közösség összezár, képes a legnehezebb helyzeteken is felülkerekedni. Amikor azonban hagyja, hogy megosszák, akkor saját erejét gyengíti.

Ilie Bolojan miniszterelnök üzenetben köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnepen, kifejezve tiszteletét és elismerését a közösség hozzájárulásáért Románia fejlődéséhez. A miniszterelnök szerint a magyar közösség fontos része a romániai társadalomnak. Úgy vélekedett: egy modern nemzet ereje abban rejlik, hogy képes a sokszínűséget előnnyé és a fejlődés erőforrásává tenni, ezért a román kormány továbbra is elkötelezett az etnikai közösségek jogainak és identitásának tiszteletben tartása mellett.

Nicușor Dan államfő is üzenetet fogalmazott meg a magyarsághoz. Azt írta: a többség és a kisebbségek közötti tartós partnerség meghatározó tényezője volt Románia modernizációjának és uniós integrációjának. ‘Mindannyiunknak ugyanazok a céljai – a szabadság, a méltóság és egy jobb élet reménye. Ezek nem puszta szavak, hanem egy modern, európai Romániát meghatározó erkölcsi és polgári iránytűk’ – hangsúlyozta az államfő. Üzenete végén Nicușor Dan azt kívánta a romániai magyaroknak, hogy a mai ünnep erősítse meg bennük a társadalom iránti bizalmat és a közös jövőbe vetett hitet.

Birtalan Albert összeállítása

Etichete:
Oláh Emese: kérni kell az adókedvezményt
Hangoló kedd, 2026 március 32026 március 3, 12:08

Oláh Emese: kérni kell az adókedvezményt

A körgyűrű nagyon fontos Kolozsvár mellett, ezért mindenképp megépül – derült ki ma reggeli fogadóóránkon, amikor stúdiónk vendége...

Oláh Emese: kérni kell az adókedvezményt
Budapest-Bamako: az erdélyi versenyzők egymást támogatják a ralin
Hangoló péntek, 2026 február 272026 február 27, 16:31

Budapest-Bamako: az erdélyi versenyzők egymást támogatják a ralin

Javában tart a Budapest-Bamako rali, ahol erdélyi versenyzők is rajthoz álltak. A 15 napos futam több ezer kilométeres útvonalon halad végig:...

Budapest-Bamako: az erdélyi versenyzők egymást támogatják a ralin
Afrika: bantu gyerekektől magyarul
Hangoló péntek, 2026 február 272026 február 27, 12:45

Afrika: bantu gyerekektől magyarul

Ruandában, kinyarwanda nyelven beszélő bantu gyerekek elénekelték a KFT Afrika című dalát, természetesen magyarul. Van, aki kételkedett: ez...

Afrika: bantu gyerekektől magyarul
Több mint 4 millióan vándoroltak el Romániából – de mi a magyarázat?
Hangoló csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:10

Több mint 4 millióan vándoroltak el Romániából – de mi a magyarázat?

A Tudorel Andrei által közzétett adatokból kiderül: az 1989-es forradalmat követő évben közel 100 ezren hagyták el végleg az országot,...

Több mint 4 millióan vándoroltak el Romániából – de mi a magyarázat?
Hangoló szerda, 2026 február 252026 február 25, 13:39

Színtanácsadás: hideg-meleg, pasztell és árnyalatok

Régen divat volt divatosnak lenni, ma már a fiatalok szinte mindent hordanak, mondhatni évszaktól és napszaktól, sőt, mondhatni természetes...

Színtanácsadás: hideg-meleg, pasztell és árnyalatok
Hangoló kedd, 2026 február 242026 február 24, 14:43

Megállapodott a koalíció a helyi adókkal kapcsolatos kedvezményekről

A koalíció az ingatlanok és a személygépkocsik esetében hozna könnyítéseket, illetve kedvezményeket biztosítanának a fogyatékkal élő...

Megállapodott a koalíció a helyi adókkal kapcsolatos kedvezményekről
Hangoló kedd, 2026 február 242026 február 24, 12:12

Kolozsmonostor jezsuita rendházának őrei

Már túl van a regionális versenyek szakaszán az Örökségünk Őrei verseny idei kiadása. A Kolozsvári Református Kollégiumban február...

Kolozsmonostor jezsuita rendházának őrei
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”