Élő Kolozsvári Rádió

W: új közösségimédia-felület az Európai Uniótól

Az Elon Musk által birtokolt X demokratikus alternatívájaként határozzák meg.

W: új közösségimédia-felület az Európai Uniótól

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 február 12, 08:21

Új közösségi médiás felület indul az Európai Unió támogatásával. A W névre keresztelt felület az Elon Musk által birtokolt X demokratikus alternatívájaként határozzák meg.

A cél egy „demokráciabarát” platform létrehozása, ahol nagyobb hangsúlyt kap az átláthatóság és a dezinformáció elleni fellépés. A platform létrehozását azután jelentették be, hogy az Európai Unió rekordösszegű 120 millió eurós bírsággal sújtotta az X-et, amiért nem kezelte megfelelően az álhírek és a deepfake-tartalmak terjedését.

Az új platformon a felhasználóknak kötelező lesz hivatalos okmánnyal igazolniuk személyazonosságukat, a hamis fiókok visszaszorítása és a nagyobb felelősségvállalás érdekében. A „W” projektet a svájci adatvédelmi szakértő, Anna Zeiter vezeti, svéd befektetők támogatásával. A kezdeményezést Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is nyilvánosan támogatta.

A platform minden adatot az Európai Unión belül tárol majd, szigorúan a GDPR-előírások szerint, és a tervek szerint a jövőben az uniós intézmények egyik hivatalos kommunikációs csatornájává is válhat.

Az új felületről W. Szabó Péter számítástechnikai szakértőt kérdezte Birtalan Albert.

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron
Napirend hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 15:42

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron a Gyufagyár utcában, az Írisz negyedben. A korszerű épületet az önkormányzat működteti, és...

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron
Pénzbe is kerülhet a dekarbonizációs törvény módosítása
Napirend péntek, 2026 augusztus 72026 augusztus 7, 17:40

Pénzbe is kerülhet a dekarbonizációs törvény módosítása

Uniós forrásokat veszélyeztet az energiaágazat dekarbonizációs törvényének a módosítása – közölte az Európai Bizottság a Digi24...

Pénzbe is kerülhet a dekarbonizációs törvény módosítása
Mi lesz a gyümölcsökkel ilyen melegben?
Napirend csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 17:15

Mi lesz a gyümölcsökkel ilyen melegben?

A kánikula a gyümölcstermesztésben is komoly gondokat okoz – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak Bántó Dániel, a Kallós Zoltán...

Mi lesz a gyümölcsökkel ilyen melegben?
Felújítják Beszterce történelmi központját
Napirend csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 09:40

Felújítják Beszterce történelmi központját

Besztercén felújítják a történelmi városközpontot, beleértve a szász örökség műemlékeit, amelyek a város középkori arculatát...

Felújítják Beszterce történelmi központját
Napirend szerda, 2026 augusztus 52026 augusztus 5, 17:02

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem

A hőség miatt országszerte fokozza az ellenőrzéseket a Munkaügyi Felügyelet, főként azokra az ágazatokban, amelyekben a szabadban dolgozók...

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 17:42

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek

Az ország nyugati részén a kánikula mellett a vízhiány is gondot okoz. Bihar megyében a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője, Pásztor...

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 14:56

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?

Fokozódik a hőhullám: a nyugati megyékben holnap is 40 fok körüli csúcshőmérséklet várható. A kánikula és a vízhiány miatt...

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 09:40

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?

Az elmúlt években és idén is Európa számos országában – különösen a mediterrán térségben – egyre pusztítóbb erdőtüzekkel...

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?