Kondikák büszke népe
Demeter András miniszter ugyan visszavonta a vitatott rendeletet, de azért érdemes időzni a témánál, hiszen megint oda lyukadtunk ki, hogy heherészünk a szellemi munkát végzők felháborodásán, ez alkalommal az előadóművészek tiltakozásán.
A nosztalgiázásban tocsogó romániaiak boldogok lehetnek, visszatért a kondikák divatja, és azokat a működési területeket sem kíméli, ahol a munka minőségét nem lehet rőffel mérni. Értem én, hogy egy gyárban nyilvántartható, hogy ki hány terméket bocsátott útjára a futószalagok mellől, vagy mennyit dobozolt, de azt az ötletgazda Számvevőszéknek is tudnia kellene, hogy a szellemi munkát másként kell taksálni.
A megszorító intézkedések sokasága padlóra vágta a polgárok többségét, üres az emberek pénztárcája, luxusadónak is hívhatnánk például az ingatlanadót. Egyre több kritika éri a közalkalmazottakat, részben érthető módon, de azért ismét érdemes hangsúlyozni, hogy közalkalmazott az is, aki az életünket menti, aki nélkül nem tudjuk a család aktuális ügyeit intézni: születést, halálesetet, személyi aktákat és sorolhatnám. A tanárok is folyamatosan megkapják, hogy lógatják a lábukat.
Bukarestben nemrég a művészeket pécézték ki maguknak, kijelentve: napi 8, heti 40 órát kötelesek dolgozni, mindezt a kondika bizonyítja majd. Évi 1.800 órát kell összehozniuk, leosztva 12 hónapra.
A Filharmónia fúvósa, ha 8 órát fújja, hetekre elnémulhat. A balerina, ha napi 8 órát tipeg lábujjhegyen, olyan ízületi gyulladást hoz össze, hogy túl hamar nem lép színpadra. Az operaénekes, ha 8 órát áriázik, este, az előadás után simán kifütyülhetik, úgy bereked.
Vegyünk egy konkrét példát, most a színészekre összpontosítva: Shakespeare III. Richárdját viszik színre. Hat hét próbaidő, naponta 10-12 óra munka. A III. Richárdot játszó színésznek óriási mennyiségű szöveget kell elsajátítania. Amikor azt tanulja, nem dolgozik? Vagy ő a koreográfia gyakorlása közben memorizálja a monológját? S mi történik a bemutató után? Tegyük fel, hogy az előadás óriási siker, gyakran tűzik műsorra. Bemutató után ez azt jelenti, hogy van mondjuk egy összeolvasó próba, sminkelés, beöltözés, játék. Az előadás 3 órát tart, aznap a pontázs 6 órát jelez. Ejnye-bejnye, itt bizony hibádzik valami. Még szó sem volt arról, hogy hány előadást tartanak egyszerre színen, hány ember bőrébe bújnak a színészek, hogy arra érzelmileg is fel kell készülni, hogy ma este diktátor vagy megalázott szolgálólány leszek. Nem érdekes, centizünk. Számos kommentet láttam, rengeteg rosszindulatú megjegyzést: hogy a színészek Május 2-n napozva vagy kocsmában tanulják a szövegüket. Hogy rengeteg fellépést vállalnak intézményen kívül. Csak halkan jegyzem meg, legtöbbet ingyen, szeretetből, de ha véletlenül fizetik őket, akkor sem lesz belőle cabrio. Az bezzeg Isten áldása, hogy a víz-gázszerelő szombaton délelőtt eljön hozzánk, ha csőtörés van. Ne jöjjön. Tűzesethez csak annyi tűzoltó menjen, ahány éppen szolgálatban van. Ha riasztanak további embereket, azok előtte térjenek be aláírni a kondikát, mert hivatalosan szabadok voltak aznap éjszaka.
Nem lehet eltérő tevékenységtípusokat azonos mérce szerint megítélni. Sokat elmond a társadalmunkról, hogy miként bánunk a művészeinkkel. Legtöbbször olyan emberek kommentálnak, akiknek kevesebb kötet van a házukban, mint szövegkönyv a színész otthonában.
S ezeket a becses kondikákat ki elemezné? 10 ezer lejes fizetésért egy ember a minisztériumban a szamárfüles, megviselt lapok alapján tologatja jobbra-balra a plusz és mínusz órákat? Talán Május 2-n, napozás közben, vagy a kocsmában bifláz, számol, felkiáltójelez?
Kondikák büszke népe, térj már vissza a realitás talajára, mert a totális elhülyülés roppant közel van, és hamarosan már csak a politikusok, és az őket kiszolgáló intézmények maradnak életben.
Amúgy ha legközelebb egy parlamenti szavazás azért hiúsul meg, mert sok volt a hiányzó elöljáró, akkor verjük mi is az asztalt: Ide a kondikát!
