Élő Kolozsvári Rádió

ENSZ-jelentéstevő: hiányos az európai kisebbségi nyelvek védelme

''Fontos lenne, hogy az Európai Unió belássa, hogy foglalkozni kell a nemzeti kisebbségek problémájával'' - hangsúlyozta a rádiónknak nyilatkozva a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat igazgatója, Benkő Erika.

ENSZ-jelentéstevő: hiányos az európai kisebbségi nyelvek védelme
Foto: European Language Equality Network

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 február 2, 12:04

Hiányos az európai kisebbségi nyelvek védelme – áll az ENSZ kisebbségi ügyekért felelős rapportőre jelentésében. Az erről író Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat kiemeli, hogy Nicolas Levrat állítása szerint az Európai Unió a kisebbségvédelem terén kettős mércét alkalmaz. A kritikát a küldetészáró nyilatkozatában fejtette ki, miután véget ért az EU-s intézményekben tett első látogatása.

A héten tartott sajtótájékoztatóján Levrat méltatta az unió diszkriminációellenes megközelítését, amely lefedi a szexuális kisebbségek valamint a bevándorlók és leszármazottaik csoportját is. Azonban felszólította az Európai Bizottságot egy átfogóbb kisebbségjogi keret kidolgozására. „Ez biztosítaná a kisebbségi ügyek egységesebb kezelését az egész EU-ban, és választ adna a nyelvi kisebbségek igényeire is, amelyek jelenleg kimaradnak az uniós stratégiákból és politikákból” – idézte a jelentéstevőt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Kiemelte, hogy az EU Roma Stratégiai Kerete kiindulópontként szolgálhatna a veszélyeztetett és kisebbségi európai nyelvek védelmi stratégiájának a kidolgozásában.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat igazgatójával, Benkő Erikával Orbán Szabolcs beszélgetett.

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket