Élő Kolozsvári Rádió

Tüntetni készülnek az egyetemisták

Az ösztöndíjak csökkentése és a tervezett tandíjemelések miatt tiltakoznak Kolozsváron.

Tüntetni készülnek az egyetemisták
Foto: Részlet a plakátból

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 január 14, 15:12

Tüntetést terveznek a kolozsvári egyetemisták csütörtök késő délután a Babeș–Bolyai Tudományegyetem épülete előtt. A megmozdulást a 2025-re vonatkozó ösztöndíjcsökkentések, valamint a legtöbb karon elfogadott vagy előkészítés alatt álló tandíjemelések miatti elégedetlenség váltotta ki.

A Kolozsvári Hallgatói Bizottság szerint a BBTE több karának tanácsában már megszavazták a tandíjak, a felvételi díjak, valamint egyes esetekben a kreditdíjak emelését. Ezeket a javaslatokat az egyetem szenátusa elé terjesztik, amely a diákok tájékoztatása szerint január 19-én, 9:00 és 11:00 óra között dönt róluk. – írja a Maszol. A diákok szerint az egyetem vezetése a költségvetési hiánnyal indokolja az emeléseket, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ezek az intézkedések ellentétesek a hozzáférhető felsőoktatás elvével. A diákképviseletek szerint számos karon körülbelül 20 százalékos tandíjemelést fogadtak el, de vannak olyan szakok is, ahol a tervezett növekedés 30–50 százalékos, sőt egyes esetekben ennél is magasabb.

A tandíjak mellett a diákszervezetek a felvételi díjak emelésére is felhívják a figyelmet, amelyek egyes karokon akár 600 lejre is nőhetnek, valamint a kreditdíjak növelésére, amelyeket további akadályként értékelnek az oktatáshoz való hozzáférésben. A diákok hangsúlyozzák: megmozdulás célja, hogy egyértelmű üzenetet küldjenek az egyetem vezetésének és a hatóságoknak: az állami felsőoktatásnak hozzáférhetőnek kell maradnia, és a költségek növekedését nem lehet kizárólag a hallgatókra hárítani.

Rádiónknak nyilatkozva a BBTE rektorhelyettese, Markó Bálint reagálva a szervezők felvetéseire a többi között kiemelte, hogy a tandíjnövelés egyetlen tüntető diákra sem érvényes, hiszen a csak a nyáron felvételiző évfolyamokat fogja érinteni a intézkedés.

Riporter: Orbán Szabolcs

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket