Élő Kolozsvári Rádió

Ismét terítéken a házi feladat szabályozása

A javaslat újat nem hoz a 2016-os módosításokhoz képest, csak árnyalja a szabályokat, illetve szankciókat ró a pedagógusokra, csorbítva autonómiájukat - mondta rádiónknak egy tanár.

Ismét terítéken a házi feladat szabályozása

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 24, 10:34

Módosítana a házi feladaton az oktatási minisztérium; a tervezetet múlt héten bocsátotta közvitára a tárca.

A jogszabályjavaslat szerint a tanárnak ellenőriznie kell a házi feladatokat, de nem kötelező rá jegyet adnia. A házi feladatok értékelése két módon történhet: közösen megbeszélve a diákokkal a számukra gondokat okozó részeket, vagy egy legfeljebb 10 perces felméréssel, amelyben a tanár kizárólag a házi feladatot kéri számon.

A tervezet szerint a tanár nem használhatja a házi feladatot fegyelmező eszközként. Emellett a pedagógusoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az alsó tagozatban a házi feladatok elkészítése naponta legfeljebb egy órát, a felsőbb iskolai szinteken pedig legfeljebb két órát vegyen igénybe. A jogszabályjavaslat előírja azt is, hogy amennyire lehet, a tanárok az órán végeztessenek a házi feladathoz hasonló gyakorlatokat a diákokkal.

A javaslat újat nem hoz a 2016-os módosításokhoz képest, csak árnyalja a szabályokat, illetve szankciókat ró a pedagógusokra, csorbítva autonómiájukat – mondta rádiónknak a Talentum Református Iskola aligazgatója, Harbula Hajnalka magyar nyelv- és irodalomtanár.

A gyerekek tehermentesítése üdvözlendő kezdeményezés, de a kivitelezés lehetősége a rádiónknak nyilatkozó szülői szövetség elnöke szerint is kérdésesnek tűnik. A különböző diákok ugyanis nem ugyanannyi idő alatt birkóznak meg a megadott feladatokkal – magyarázta rádiónknak a Báthory István Elméleti Líceum szülői szövetségének elnöke, Mezei Zoltán.

Riporter: Birtalan Albert

Etichete:
Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket