Élő Kolozsvári Rádió

Betömték a krátert Rónaszéken

Megszűnt a veszélyhelyzet, a lakók visszatérhettek otthonaikba.

Betömték a krátert Rónaszéken
Foto: Zahoránszki Brigitta Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 18, 13:57

Feloldották a rónaszéki bányaomlás következtében elrendelt vészhelyzetet, miután betömték a július 21-én keletkezett krátert – közölte november elején a Facebook-oldalán Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei képviselő. A lakók már éjszakára is visszatérhettek az otthonaikba.

Rádiónknak adott interjújában a képviselő elmondta, hogy a gödröt először kitakarították, eltávolították a növényi maradványokat és a laza talajszerkezetet, vasbeton alappal stabilizálták a krátert, majd vízzáró agyagréteggel borították, hogy elejét vegyék az esetleges szivárgásnak. A munkálatokat a nyáron kiutalt mintegy 1,18 millió lejes gyorssegélyből végezték el. Zahoránszki Brigitta azt is pozitívumként említette, hogy a kutakból nem szivárgott el a víz és további repedések sem keletkeztek. Azonban megjegyezte, hogy a szakemberek további méréseket végeznek, 23 ingatlant továbbra is megfigyelés alatt tartanak.

Riporter: Orbán Szabolcs

Etichete:
Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Napirend szerda, 2026 augusztus 52026 augusztus 5, 17:02

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem

A hőség miatt országszerte fokozza az ellenőrzéseket a Munkaügyi Felügyelet, főként azokra az ágazatokban, amelyekben a szabadban dolgozók...

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 17:42

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek

Az ország nyugati részén a kánikula mellett a vízhiány is gondot okoz. Bihar megyében a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője, Pásztor...

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 14:56

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?

Fokozódik a hőhullám: a nyugati megyékben holnap is 40 fok körüli csúcshőmérséklet várható. A kánikula és a vízhiány miatt...

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 09:40

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?

Az elmúlt években és idén is Európa számos országában – különösen a mediterrán térségben – egyre pusztítóbb erdőtüzekkel...

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 18:23

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók – döntött róla a parlament. A szarvasmarhatartók számára elfogadott...

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 17:42

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”

Románia BBB-szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolású ország, változatlanul negatív kilátás mellett a Fitch Ratings hitelminősítő....

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 15:39

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől

Több bevetésen vesznek részt a hegyimentők a rendkívül magas hőmérséklet miatt – nyilatkozta rádiónknak a Maros Megyei...

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:45

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában

Romániában rohamosan nő a turisztikai felhasználású lakások száma, rövid távra legtöbbször az internetes platformokon keresztül adják...

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában