Élő Kolozsvári Rádió

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai

Orbán Tibor lelkipásztor huszonkét éve szolgál kis gyülekezetekben a Kolozs megyei szórványban. Régi és mai időkről is mesélt rádiónknak.

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
Foto: Kiss Gábor/református.ro

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 15, 11:21

Október harmadik hétvégéjén a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán jártunk, ahol a helyi református templomért, a Dési Református Egyházmegye egyik legrégebbi, 700 éves templomáért adtak hálát. Ott találkoztunk a veresházi születésű Orbán Tibor lelkipásztorral, aki a teológia elvégzése óta kis gyülekezetekben szolgál: Szépkenyerűszentmártonban és még négy szórvány településen – Noszolyban, Vasasszentegyeden, Nagydevecseren és Kékesvásárhelyen. Gyermekként, fiatalként gazdag kulturális élet vette körül Veresházon; ő tulajdonképpen Gede Mátyás és Tatár Tamás tiszteletesek korában volt vallásórás, majd Domahidi Béla szolgálata idején konfirmált. Domahidi Béla és Vetési László lelkipásztor biztatására került Kolozsvárra, ahol aztán elvégezte a teológiát.

Hétköznapokról és ünnepekről beszélt ezúttal rádiónknak Orbán Tibor. A beszélgetés meghallgatható az alábbi lejátszóra kattintva, és közben a talpalávalót a nyolcadikos Balogh Balázs Krisztián és Orbán Szabolcs kollégánk húzza.

Ajánljuk figyelmükbe mezőveresegyházi riportunkat, amelyet itt találnak.

Ingyenes tesztelést az SMA-mentes generációkért
Hangoló szerda, 2025 november 52025 november 5, 13:58

Ingyenes tesztelést az SMA-mentes generációkért

Mentsük meg a beteg újszülötteket a Nagyváradi Szülészeten! – Ezzel a felhívással fordult a nyilvánosság felé a Bihar megyei Noel...

Ingyenes tesztelést az SMA-mentes generációkért
Egy emlékverseny tanulságai – erő helyett több kecsességet a vívásba!
Hangoló hétfő, 2025 november 32025 november 3, 12:09

Egy emlékverseny tanulságai – erő helyett több kecsességet a vívásba!

A Kolozsvári Universitatea Sportklub (U Cluj) hat és a Municípiumi Sportklub (Clubul Sportiv Municipal – CSM) két játékosa, négy fiú és...

Egy emlékverseny tanulságai – erő helyett több kecsességet a vívásba!
Kilenc éve, 24 órában magyarul szólunk!
Hangoló hétfő, 2025 november 32025 november 3, 09:58

Kilenc éve, 24 órában magyarul szólunk!

Kilenc éve sugároz a nap 24 órájában a Kolozsvári Rádió. Azelőtt nappal mindössze öt órát, éjszaka pedig 2 órát tettek ki a magyar...

Kilenc éve, 24 órában magyarul szólunk!
Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Hangoló csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 12:15

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében október 20-án mutatták be a helyi Palló Imre Művészeti Líceum diákjainak...

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Hangoló kedd, 2025 október 282025 október 28, 13:16

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok

A húsz év kötelez – mondja Bogya Zoltán, az idén jubileumot ünneplő Mária-út egyik legjobb ismerője, aki kollégájával, Ágoston...

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Hangoló hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:06

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok

Gombanapot tartottak vasárnap Szeben megyében, Medgyesen, a Millennium-házban. Ha láttuk a képeiket a közösségi médiában, azt is tudjuk,...

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 13:04

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek

Tiltakozó fáklyák címmel tartanak szakmai konferenciát október 25-én Nagyajtán, Kovászna megyében. A Vasfüggöny mögötti összes...

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:03

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár

A szőlő aranyszínű sárgasága – bármilyen festőinek tűnik, ez a leírás a növény betegségét jelenti. Erről szól a Szatmár...

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár