Élő Kolozsvári Rádió

Mi hiányzik a szerencsejáték-függőség megelőzéséből?

A szerencsejáték-függőségről, a társadalmi probléma súlyosságáról, valamint a jövőbeli lehetséges megoldásokról Bartha Éva klinikai szakpszichológussal beszélgettünk.

Mi hiányzik a szerencsejáték-függőség megelőzéséből?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 12, 18:38

Az Országos Szerencsejáték Hivatal 30 napos közvitára bocsátotta a „Tudatosan és Szabadon” programot, amely keretében 5 millió euró értékben nyújt vissza nem térítendő támogatásokat a szerencsejáték-függőség megelőzését és kezelését célzó programok fejlesztésére. A rendelkezésre álló költségvetés több mint 25 millió lej, amelyből 6 millió lejt a kezelési központok infrastruktúrájára, a maradék több, mint 19 millió lejt pedig oktatásra, a kiskorúak védelmére, tanácsadásra, kutatásokra, illetve digitalizációra fordítanák.

A hivatal elnöke kiemelte, hogy a program elindítása törvényileg kötelező volt, de eddig nem történt meg, így ez az első ilyen jellegű kezdeményezés az intézmény történetében.

Romániában ma több mint 1600 illegális fogadási és kaszinóoldal érhető el, miközben csupán harmincegy cég működik a törvény keretei között. Az illegális szerencsejáték mára nemcsak gazdasági, hanem társadalmi fenyegetéssé is vált. Egy 2022-es nemzetközi tanulmány szerint a világon az online fogadások 61 százaléka feketén zajlott, 2025-re ez az arány meghaladja a hetvenet – írta a Krónika.

A szerencsejáték-függőségről, a társadalmi probléma súlyosságáról, valamint a jövőbeli lehetséges megoldásokról Bartha Éva klinikai szakpszichológust, a Bonus Pastor Alapítvány munkatársát Biró László Gergő kérdezte.

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket