Élő Kolozsvári Rádió

Takarékoskodunk – de eleget?

A romániaiak megtakarításai a legtöbb esetében egy hónapig sem fedezné a napi kiadásokat – magyarázta rádiónknak a BBTE oktatója, Juhász Jácint közgazdász.

Takarékoskodunk – de eleget?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 4, 14:21

A romániaiak fele elismeri, hogy a pénzhez való viszonyulásban komoly generációs feszültségek léteznek – idézi a Raiffeisen Bank felmérését a Maszol.

A kutatás szerint a romániaiak 70 százaléka rendelkezik megtakarítással, és tízből kilencen úgy vélik, fontos félretenni a jövőre. A generációk között azonban jelentős különbségek mutatkoznak a takarékoskodás céljaiban. A Z generáció, a 18 és 27 év közöttiek elsősorban nyaralásokra és hobbikra spórol. Az Y és X generáció, a 28 és 57 év közöttiek inkább a családra és a gyermekekre összpontosít. A baby boomerek, az 58 és 65 év közöttiek pedig váratlan kiadásokra és vészhelyzetekre készülnek.

Ez a statisztika úgy mutatja be a helyzetet, mintha a romániaiak nagyon jól állnának a megtakarítások terén, a valóság azonban ennél jóval árnyaltabb, a megtakarítások összege ugyanis a romániaiak körében jóval alacsonyabb, mint azoknak, akik nyugati országokban élnek. A romániaiak megtakarításai a legtöbb esetében egy hónapig sem fedezné a napi kiadásokat – magyarázta rádiónknak a BBTE oktatója, Juhász Jácint közgazdász.

Riporter: Birtalan Albert

Szigorúbb törvényekkel a nőgyilkosságok ellen
Napirend péntek, 2025 október 312025 október 31, 16:16

Szigorúbb törvényekkel a nőgyilkosságok ellen

Romániában aggasztóan nőtt a nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok száma. Ennek megfékezésére új törvénytervezetet iktattak, amely...

Szigorúbb törvényekkel a nőgyilkosságok ellen
Mire figyeljünk a fekete pénteki akciókkor?
Napirend péntek, 2025 október 312025 október 31, 13:26

Mire figyeljünk a fekete pénteki akciókkor?

Romániában idén november hetedikén tartják a Black Fridayt. A vásárlók 93 százaléka ma már tudatosan tervezi meg erre a periódusra a...

Mire figyeljünk a fekete pénteki akciókkor?
Többet fognak költeni azok, akiknek magánegészségügyi biztosításuk van
Napirend péntek, 2025 október 312025 október 31, 12:15

Többet fognak költeni azok, akiknek magánegészségügyi biztosításuk van

Romániában a jövő évben költségnövekedésre számíthatunk a magánegészségügyi szektorban – derül ki egy tanácsadó cég...

Többet fognak költeni azok, akiknek magánegészségügyi biztosításuk van
Házsongárdi megemlékezés népzenével, gyertyával
Napirend csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 17:00

Házsongárdi megemlékezés népzenével, gyertyával

Kolozsváron immár harmadik éve a Házsongárdi temetőben gyertyagyújtással és népzeneszóval tartanak megemlékezést azok sírjánál, akik...

Házsongárdi megemlékezés népzenével, gyertyával
Napirend szerda, 2025 október 292025 október 29, 17:59

A befőttesüvegek is bekerülhetnek a visszaváltó rendszerbe

Nem csak a pillepalackokat lehetne majd újrahasznosítani, hanem más termékeket is egy új törvényjavaslat értelmében. A javaslatot Mircea...

A befőttesüvegek is bekerülhetnek a visszaváltó rendszerbe
Napirend szerda, 2025 október 292025 október 29, 17:40

„Volt, aki óhajtott, volt, aki követelt”

Többezer ember tüntetett ma Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen. A tüntetést négy nagy szakszervezeti szövetség, az Alfa...

„Volt, aki óhajtott, volt, aki követelt”
Napirend szerda, 2025 október 292025 október 29, 15:50

Új menedékközpontot építenek Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak

A kolozsvári önkormányzat 5 millió eurós beruházással új menedékközpontot épít a családon belüli erőszak áldozatainak. A projekt két...

Új menedékközpontot építenek Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak
Napirend szerda, 2025 október 292025 október 29, 13:01

Kelemen Hunor: nem aggasztó az amerikai katonák kivonása

Csökkenti az Amerikai Egyesült Államok a Romániában állomásozó katonáinak a számát – közölte ma a védelmi minisztérium. Eszerint...

Kelemen Hunor: nem aggasztó az amerikai katonák kivonása