Élő Kolozsvári Rádió

Egy „füstbe ment terv” a 19. század elejének Kolozsvárján

Egy kaszárnyatervből kiindulva ismertette a korszak bonyolult történelmi, politikai, társadalmi, gazdasági hátterét Horváth Csaba történész.

Egy „füstbe ment terv” a 19. század elejének Kolozsvárján
Foto: Kós Katalin

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 24, 11:11

Dr. Horváth Csaba kolozsvári történész, könyvtáros tartott vetítettképes előadást Egy frissen előkerült kolozsvári kaszárnyaterv margójára címmel a Györkös-Mányi Albert Emlékházban.

Amint az előadás ismertetőjében is szerepelt, Kolozsváron a 18‒19. századok fordulóján a legégetőbb problémák egyike a kaszárnyaépület hiánya volt, amely megkeserítette a katonák beszállásolására kényszerülő helybeliek életét. Emellett a császári-királyi katonaság közel másfél évtized erejéig önkényesen lefoglalta egy katonai iskola számára a városi tulajdonban levő fogadót, a Fejér Lovat, ez pedig tovább rontotta a város és a hadsereg közötti amúgy is feszült helyzetet.

Az előadáson egy meg nem valósult, 1803-as keltezésű kaszárnyatervet és a korszak bonyolult történelmi, politikai, társadalmi, gazdasági hátterét ismerhette meg a közönség.

Horváth Csabával László Tibor beszélgetett.

Kolozsvári tisztelgés egy kiemelkedő jelentőségű zeneszerző életműve előtt
Bővebben csütörtök, 2025 október 162025 október 16, 13:30

Kolozsvári tisztelgés egy kiemelkedő jelentőségű zeneszerző életműve előtt

Kurtág György 1926. február 19-én született Lugoson és Kolozsvárhoz is szorosan kötődik. Itt mutatták be például a Kolinda-Ballada című...

Kolozsvári tisztelgés egy kiemelkedő jelentőségű zeneszerző életműve előtt
Fotográfiák az ember és a természet lelkiségéről
Bővebben hétfő, 2025 október 132025 október 13, 14:26

Fotográfiák az ember és a természet lelkiségéről

Bozsoki Adrienn és Fazakas Ferenc fotókiállítását nyitották meg Kolozsváron a Hídelvei Református Egyházközség gyülekezeti termében, a...

Fotográfiák az ember és a természet lelkiségéről
Önmagunk meghaladását is jelenti a tudományos kutatás
Bővebben hétfő, 2025 október 132025 október 13, 07:33

Önmagunk meghaladását is jelenti a tudományos kutatás

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, az Erdélyi Múzeum-Egyesület...

Önmagunk meghaladását is jelenti a tudományos kutatás
Lehetőségek és remények a romániai magyar nyelvű oktatásban
Bővebben péntek, 2025 október 102025 október 10, 12:52

Lehetőségek és remények a romániai magyar nyelvű oktatásban

Kolozsváron szervezett sajtónyilvános kutatási beszámolót és kerekasztalbeszélgetést a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet. A csütörtöki...

Lehetőségek és remények a romániai magyar nyelvű oktatásban
Bővebben szerda, 2025 október 82025 október 8, 11:17

Újabb lépések Kolozsvár nemzetközi zenei központtá válásának útján

Romániában elsőként Kolozsvár ad otthont a rangos Nemzetközi Klasszikus Zenei Díj (ICMA) átadásának 2027. április 9-én, amelyet a...

Újabb lépések Kolozsvár nemzetközi zenei központtá válásának útján
Bővebben péntek, 2025 október 32025 október 3, 13:14

Zenei ajándék Kolozsvárnak a Zene Világnapja alkalmából

Különleges ajándékot kapott a kolozsvári zenerajongók közössége október elsején, a Zene Világnapja alkalmából. A Vallásszabadság...

Zenei ajándék Kolozsvárnak a Zene Világnapja alkalmából
Bővebben szerda, 2025 október 12025 október 1, 08:42

Három könyv, három nyelv. Tar Károly új köteteinek bemutatója

Az író jelenlétében mutatták be Tar Károly kolozsvári születésű író, költő, közíró három nemrég angolul, románul, illetve...

Három könyv, három nyelv. Tar Károly új köteteinek bemutatója
Bővebben hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 10:18

Szülővárosában ünnepelték a 100 éves Kende Hanna pszichológust

Kende Hanna Kolozsváron született, 1925-ben. A Francia Adleriánus Pszichoanalitikus Társaság kiképző pszichoterapeutája, a Magyar...

Szülővárosában ünnepelték a 100 éves Kende Hanna pszichológust