Élő Kolozsvári Rádió

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek különnyugdíjának reformja

Az alkotmánybíróság ma helyt adott a legfelsőbb bíróság óvásának.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek különnyugdíjának reformja

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 20, 16:34

Elutasította a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvényt az Alkotmánybíróság. A Digi24 és a G4media forrásokra hivatkozva azt írja, hogy formai okokból nem fogadták el a jogszabályt.

Pontosabban: az Alkotmánybíróságon azzal az indokkal utasította el a törvényt, hogy a kormány nem várt 30 napot a Legfelsőbb Bírói Testület véleményezésére, mielőtt hozzájuk küldték a dokumentumot.

A döntés közzététele után megszólalt a pénzügyminiszter, Alexandru Nazare. Azt mondta: az ország pénzügyi helyzetére hatással lesz a taláros testület döntése, ugyanis a törvény elkaszálásával Románia EU-s forrásoktól esik el. A miniszter nem kívánta kommentálni, hogy a döntés eredménye nyomán Ilie Bolojan miniszterelnök benyújtja-e lemondását.

A kormány által elfogadott törvénytervezet megszabott egy 10 éves átmeneti időszakot, amelynek a végére 65 évre nő a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára, a nyugdíjra jogosító szolgálati idő pedig a jelenlegi 25 évről 35 évre emelkedett volna. Emellett a nyugdíjuk az utolsó nettó fizetésük 70 százaléka lett volna a jelenlegi 100 százalék helyett.

Illyés Gergely politológust kérdeztük a döntésről.

Riporter: Birtalan Albert

Nagyon mérlegelni kell az altatásos fogászati beavatkozásokat
Napirend hétfő, 2025 november 172025 november 17, 16:29

Nagyon mérlegelni kell az altatásos fogászati beavatkozásokat

Az altatásos fogászati beavatkozásokat az állami kórházak fogászati rendelőiben kellene elvégezni – mondja Alexandru Rogobete...

Nagyon mérlegelni kell az altatásos fogászati beavatkozásokat
A visszaélésektől védi az ingatlanvásárlókat egy új törvény
Napirend hétfő, 2025 november 172025 november 17, 14:28

A visszaélésektől védi az ingatlanvásárlókat egy új törvény

Az ingatlanvásárlók biztonságát hivatott szavatolni egy új törvény, amelyet múlt héten szavaztak meg a képviselőházban. A jogszabály...

A visszaélésektől védi az ingatlanvásárlókat egy új törvény
Érezteti hatását a szombaton megnyitott bihari terelőút
Napirend hétfő, 2025 november 172025 november 17, 14:24

Érezteti hatását a szombaton megnyitott bihari terelőút

Szombat reggel nyitották meg a forgalmat a bihari elkerülő úton, amely remélhetőleg tehermentesíti a község belterületét a...

Érezteti hatását a szombaton megnyitott bihari terelőút
Digitalizálás – sérülhetnek az emberi jogok?
Napirend hétfő, 2025 november 172025 november 17, 13:08

Digitalizálás – sérülhetnek az emberi jogok?

Az igazságszolgáltatási rendszer a digitalizálás következtében egyszerűsödhet és hatékonyabbá válhat, de sérülhetnek az emberi jogok...

Digitalizálás – sérülhetnek az emberi jogok?
Napirend szombat, 2025 november 152025 november 15, 17:11

Ma van a magyar szórvány napja

Ma van a magyar szórvány napja, amelyet minden évben november 15-én, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének, valamint halálának...

Ma van a magyar szórvány napja
Napirend péntek, 2025 november 142025 november 14, 13:54

200 éves a Magyar Tudományos Akadémia

200 évvel ezelőtti megalapítását ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia. Kolozsváron a jövő héten különleges rendezvénysorozattal...

200 éves a Magyar Tudományos Akadémia
Napirend péntek, 2025 november 142025 november 14, 13:52

Felújítják a pribékfalvi Teleki-kastélyt

Még idén elkezdődhet a pribékfalvi Teleki-kastély felújítása a Máramaros Megyei Tanács tervei szerint. A kastély rendbetételével a helyi...

Felújítják a pribékfalvi Teleki-kastélyt
Napirend péntek, 2025 november 142025 november 14, 12:06

Már nem csökken annyira a TBC-s esetek száma Romániában

A tuberkulózis, azaz a TBC, a múlt évben 1 230 000  áldozatot követelt és ezzel globális szinten az első számú halálos fertőző...

Már nem csökken annyira a TBC-s esetek száma Romániában