Élő Kolozsvári Rádió

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!

A 25. Filmtettfeszt dokumentumfilmes versenyében díjazott alkotók közül Incze Csabával, Lakatos Miskával és Sándor Zsuzsával beszélgettünk.

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Foto: Radu Norbert/Filmtettfeszt

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 6, 13:45

Lakatos Miska Tőlem tudjátok meg – Hat roma portré a székelykeresztúri régióból és Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című filmje megosztva kapta a Filmgalopp fődíját a 25. Filmtettfeszten; az 1 millió forintos pénzjutalomból előbbi jutalma 800 ezer forint, utóbbié pedig 200 ezer forint.

A díjakról szakmai zsűri döntött, amelynek tagja volt Gelencsér Gábor Balázs Béla-díjas filmesztéta, kritikus, filmtörténész, egyetemi oktató, Maksay Ágnes kolozsvári dokumentumfilm-rendező, televíziós szerkesztő, a Video Pontes Stúdió egyik alapítója és Ritter György történész, filmtörténész, filmkritikus. Az elismeréseket szombaton délután adták át Kolozsváron, a Győzelem moziban.

A magyarországi Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság különdíját Buzási Gyopár vehette át Bernády Amerikába megy című filmjéért, a közönségdíjat pedig Incze Csaba kapta Énlaki hétköznapok című alkotásáért. Az est folyamán a Filmtett Egyesület szakmai díjai is gazdára találtak: a filmkritikusoknak járó elismerést, a 2019-ben alapított Fám Erika-díjat Kacsó Edith, a Román Televízió Magyar Adásának munkatársa vehette át, aki 2000 óta a Filmtett folyóirat külső munkatársa, a Sárga Csikó-díjban pedig Dimény Áron kolozsvári színművész részesült.

Lakatos Miska, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója olyan ember, aki mondhatni több irányba figyel: otthonosan mozog a filmek világában, és a szociális témákra is érzékenyen reagál. Ezúttal hogyan kapcsolódnak egymáshoz a dolgok? – kérdeztük az alkotótól.

A megosztott fődíj másik birtokosa Sándor Zsuzsa, aki a nap legjobb pillanatairól kérdezte az embereket. Az alkotó két éve fejezte be a mesteri képzést a BBTE Magyar Film és Média Intézetében, ez a film volt a disszertációs munkája. Sándor Zsuzsa:

A közönségdíjas film, az Énlaki hétköznapok alkotója, Incze Csaba a függetlenek táborát erősíti: most előbb erről és a Hargita megyei Énlakához fűződő kapcsolatáról beszél. A fiatalember Angyaloson, Háromszéken él, választott neve: MrOriginality/Csabika.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Hamarosan részletesebben is foglalkozunk a díjazott filmekkel.

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel
Hangoló kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:12

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel

Egészében uniós forrásból épül az a napelempark, amely Kolozsvár közvilágításának több mint a felét fedezi majd. Részben helyi...

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel
EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus
Hangoló hétfő, 2026 június 12026 június 1, 10:26

EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus

Havonta vehetnek részt csapatépítőn, illetve szakmai képzéseken mindazok, akik jelentkeznek önkéntesnek Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok...

EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus
Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével
Hangoló péntek, 2026 május 292026 május 29, 17:11

Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével

Szent István-napi folkmisével, erdélyi népzenével tisztelegnek Kolozsváron Kallós Zoltán emléke előtt május 30-án, szombaton 15...

Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével
Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik
Hangoló péntek, 2026 május 292026 május 29, 12:10

Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik

Az, hogy valaki mostanában fiatalon podcastingba kezd, már nem kivételes az erdélyi magyarok körében. Ilyenre vállalkozott két fiatalember,...

Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik
Hangoló szerda, 2026 május 272026 május 27, 13:40

Családokkal, barátokkal: XIX. Családi hétvége

Hazai és nemzetközi hírű előadók egyaránt színpadra léptek a hétvégén Szatmárnémetiben XIX. a Családi hétvége programjában. Volt...

Családokkal, barátokkal: XIX. Családi hétvége
Hangoló szerda, 2026 május 272026 május 27, 13:21

Lassítás analóg képekkel

Egyre gyakrabban megtörténik, hogy a fényképészet szerelmesei visszanyúlnak az analóg gépekhez, és az azzal készült fotókat beszkennelik,...

Lassítás analóg képekkel
Hangoló péntek, 2026 május 222026 május 22, 17:24

Bemutatkozások terepe – startol a FRAME fesztivál

A színházi és filmes képzésben részt vevő diákok és oktatóik mutatkoznak be május 22-e és 31-e között a FRAME fesztiválon. A...

Bemutatkozások terepe – startol a FRAME fesztivál
Hangoló péntek, 2026 május 222026 május 22, 14:34

Könyvajánló gyermeknapra, ballagásra

Több mint 10 500 gyermek- és ifjúsági kötet szerepel jelenleg az Idea Könyvtér online katalógusának kínálatában, köztük a népszerű...

Könyvajánló gyermeknapra, ballagásra