Élő Kolozsvári Rádió

Nyitóhangversennyel birtokba vette új termét a kolozsvári filharmónia

2027-ben itt tartják majd a Nemzetközi Komolyzenei Díjak gáláját.

Nyitóhangversennyel birtokba vette új termét a kolozsvári filharmónia
Foto: Gönczy Tamás

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 4, 09:15

A régizenétől a kortárs művekig, a világon megjelenő komolyzenei hangfelvételek közül választ az a nemzetközi zsűri, amely évente egyszer, szigorúan csak szakmai szempontokat figyelembe véve ítéli oda a Nemzetközi Komolyzenei Díjakat. Az ICMA, az International Classical Music Awards egyik következő díjátadóját Kolozsváron tartják, 2027. április 9-én. Az erre vonatkozó szerződést pénteken írta alá a zsűri elnöke, Rémy Franck és a Taranszilvánia Állami Filharmónia igazgatója, Silvia Sbârciu. A díjátadást és az azt követő hangversenyt a Gheorghe Dima Zeneakadémia új épületének Héritage termében tartják majd, amelynek hangzását a péntek esti nyitóhangversenyen ismerhette meg a közönség.

A nemzetközi díjátadót bejelentő sajtótájékoztatóról Rácz Éva és László Tibor készített összeállítást.

Fotó: Rácz Éva

A kolozsvári Zeneakadémia új hangversenytermét, a mintegy ezer főt befogadó ún. Héritage-termet péntek este adták át ünnepélyes nyitókoncerttel a zenekedvelő közönségnek. A Transzilvánia Állami Filharmónia George Enescu első román rapszódiáját, Max Bruch opusz 26-os, G-moll hegedűversenyét, valamint Beethoven 9. szimfóniáját adta elő. Vezényelt: Lawrence Foster és Cristian Mandeal. Szólisták: Gabriel Croitoru hegedű, Anita Hartig szoprán, Cristina Damian mezzoszoprán, Marius Vlad Budoiu tenor és Mihai Damian bariton.

A Bucium utcai központ felépítését a Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium finanszírozta az állami költségvetésből, tehát közpénzből. A Filharmónia most mégis bérleményből bérleménybe költözött át. Miért nem lakhat ingyenesen a Kolozs Megyei Tanács által közpénzből fenntartott Filharmónia a  közpénzből felépített Zeneakadémián? A Kolozs Megyei Tanács alelnökét, Vákár Istvánt kérdezte Rácz Éva.

„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 15:30

„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”

Az elmúlt félévet nagyrészt a költségvetési deficit csökkentéséért folytatott küzdelem határozta meg, amelyet a helyi és központi...

„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”
Elkészül a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák országos szűrőjegyzéke
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 14:06

Elkészül a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák országos szűrőjegyzéke

Az egészségügyi tárca három országos szűrőjegyzék létesítését jelentette be: a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák regiszterét....

Elkészül a méhnyakrák, vastagbélrák és mellrák országos szűrőjegyzéke
Ünnepi készülődés Válaszúton
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 14:02

Ünnepi készülődés Válaszúton

Adventi foglalkozásokkal és kézműves vásárral hangolódik az ünnepekre a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány szombaton. A nap folyamán...

Ünnepi készülődés Válaszúton
Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Napirend kedd, 2025 december 22025 december 2, 09:48

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Hat új szolgálati gépkocsit kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a szórványközösségekben szolgáló lelkipásztorok számára....

Szolgálati autókat kapott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 15:59

Jön a fóliaadó?

Még függőben az intézkedés, amely értelmében jövő évtől megadózzák a melegházakat, silókat, gabonaraktárakat, mivel az ellenzék...

Jön a fóliaadó?
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 13:43

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről

A krónikus obstruktív tüdőbetegség – a COPD – a felnőtt lakosság több mint 10%-át érinti világszerte. A szakemberek becslései...

Sokakat fenyeget, kevesen tudnak erről a tüdőbetegségről
Napirend péntek, 2025 november 282025 november 28, 10:03

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat

Átadta az éves Kemény Zsigmond-díjat a Helikon Irodalmi Folyóirat. Az elismerést a marosvásárhelyi származású, Szegeden élő Molnár H....

Molnár H. Magor kapta idén a Kemény Zsigmond-díjat
Napirend csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 16:43

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez

Egyetemisták jelentkezését várják az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez. A résztvevők a mesterséges intelligencia nyelvi és...

Gyakornokokat keres az RMDSZ az ErdélyGPT digitális asszisztens fejlesztéséhez