Élő Kolozsvári Rádió

Születésnapján köszöntjük a 94 éves Uray Zoltán biológust, vívót

Ma, szeptember 23-án ünnepli 94. születésnapját Uray Zoltán kolozsvári biológus, radiológus, vívó, a biológiatudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Otthonában beszélgettünk vele.

Születésnapján köszöntjük a 94 éves Uray Zoltán biológust, vívót

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2025 szeptember 23, 12:14

Az életben szerencsére is szükség van, és jó az, ha az ember vigyáz a lépéseire, és meggondolja, hogy mihez kezd másnap – mondja Uray Zoltán biológus, radiológus, vívó, akivel Fürdő/Pavlov utcai otthonában találkoztunk. Másrészt pedig, mint megjegyezte, az is nagyon fontos, ha olyan emberekkel találkozunk, akik megfogják a kezünket és jó irányba vezetnek minket.

Uray Zoltán, akit születésnapja elődélutánján kerestünk fel, szakmai pályáját szülővárosában, a Tartományi Kórház Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumában kezdte biológusként 1955-ben, majd 1969 és 1997 között tudományos főkutatóként folytatta az Onkológiai Intézetben, Tanulmányúton járt Stockholmban a Karolinska Egyetemen, Budapesten a sugárbiológiai intézetben, a Freiburgi Egyetem biofizikai tanszékén és a szegedi Orvosi Egyetemen. 1965-től tagja a Román Nukleáris Orvosgyógyászati Szövetségnek, 1990-től a Román Kutatók Szövetségének, a titkára a Román Akadémia Sugárbiológiai Szakosztálya kolozsvári fiókjának. 1995 és 2002 között az Erdélyi Múzeum-Egyesület Matematikai és Természettudományi Szakosztályának elnöke volt, 1998-tól az MTA külső, rendes tagja. Akadémiai székfoglalóját 1999-ben tartotta Sugársérülések mérséklése kémiai és biológiai anyagokkal címmel.

Fiatal korában tőrvívó volt, 1950–1957 között a román vívóválogatott tagja, 1954-ben a Sport mestere címet is megkapta. 1952-ben részt vett a Helsinki olimpián, 1954-ben pedig a budapesti főiskolai világbajnokságon bronzérmet szerzett egyéniben és csapatban egyaránt. Kétszeres országos tőrvívóbajnok.

Hosszasan beszélgettünk ezúttal Uray Zoltánnal, hamarosan ezt teljes egészében megmutatjuk – most viszont, születésnapja alkalmából egy rövid részlettel kedveskedünk neki és hallgatóinknak. Nyilván, sok minden befolyásolja egy ember életének minőségét és hosszát, így a gének, hogy vigyáz-e magára vagy sem, sportol-e vagy sem, de akkor végeredményben hogy kerültek ezek a dolgok egymás mellé az ő esetében? Azzal a felkészüléssel és tapasztalattal, amit vívóként, biológusként és radiológusként szerzett, hátha megpróbálkozhatunk közelebb kerülni az egészségesebb, jobb élet összetevőihez… Uray Zoltánt hallják.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

 

 

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Hangoló csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 12:15

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében október 20-án mutatták be a helyi Palló Imre Művészeti Líceum diákjainak...

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Hangoló kedd, 2025 október 282025 október 28, 13:16

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok

A húsz év kötelez – mondja Bogya Zoltán, az idén jubileumot ünneplő Mária-út egyik legjobb ismerője, aki kollégájával, Ágoston...

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Hangoló hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:06

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok

Gombanapot tartottak vasárnap Szeben megyében, Medgyesen, a Millennium-házban. Ha láttuk a képeiket a közösségi médiában, azt is tudjuk,...

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 13:04

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek

Tiltakozó fáklyák címmel tartanak szakmai konferenciát október 25-én Nagyajtán, Kovászna megyében. A Vasfüggöny mögötti összes...

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:03

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár

A szőlő aranyszínű sárgasága – bármilyen festőinek tűnik, ez a leírás a növény betegségét jelenti. Erről szól a Szatmár...

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár
Hangoló kedd, 2025 október 212025 október 21, 14:18

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában

Brahms magyar táncai és forrásvidékük – ez a témája a könyvbemutatónak és koncertnek, amelyet az Erdélyi Hagyományok háza szervez. A...

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:45

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa

Az elmúlt negyedszázad munkáját és sikereit ünneplik október 23-án és 24-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A 25. évfordulót...

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:41

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak

Nyolc év munkájáért, fáradozásáért, megvalósításaiért adtak hálát a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán. A Dési Református...

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak