Élő Kolozsvári Rádió

Ismét napirenden az önkéntes katonaság bevezetése

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke határozottan ellenzi a kötelező sorkatonaság visszavezetését. Mint mondta, erre nincs szükség, viszont egy professzionális hadsereg megerősítése és a védelmi ipar fejlesztése hovatovább egyre fontosabb lesz.

Ismét napirenden az önkéntes katonaság bevezetése

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2025 szeptember 23, 13:41

Virgil Bălăceanu nyugalmazott tábornok a hétvégén egy televíziós műsorban azt mondta, szinte négy év telt Ukrajna orosz inváziója óta, és bár szomszédos állam, Románia továbbra sem készítette fel a lakosságot egy esetleges háborús forgatókönyvre. A tábornok szerint a koalíciós pártok félnek, hogy szavazatot veszítenek, ha ilyesmivel állnak elő.

Ugyanakkor a romániaiak csaknem háromnegyede, 74,2 százaléka támogatná az önkéntes katonai szolgálat bevezetését – az INSCOP közvélemény-kutató intézet friss, szeptember 1. és 9. között készült felmérése szerint.

Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter pedig pénteken a délkeleti NATO-hadtest nemzetközi parancsnoksága romániai megalakulásának tizedik évfordulóján azt mondta, bevezetik az önkéntes katonai szolgálatot; a lakosság védelmére vonatkozó törvény módosításáról első ülésén fog dönteni a Legfelsőbb Védelmi Tanács, hogy a tervezet a parlament elé kerülhessen. A védelmi miniszter szerint szükség van a létszámnövelésre, mivel a Román Hadsereg újabb kapacitásokkal bővül, a NATO-célkitűzések és a felszerelési tervek szerint. Ionuţ Moşteanu azt mondta, az önkéntes tartalékos katonai szolgálat a 18 és 35 év közöttieknek ad lehetőséget arra, hogy négy hónapig kiképzésben részesüljenek, amiért megfizetik őket. Ezt követően tartalékos állományba kerülnek, a hadsereg évente felveszi velük a kapcsolatot, hogy folyamatosan képezhessék magukat.

A Romániát érintő védelmi kérdésekről az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral beszélgettünk, aki egyben a képviselőház védelmi bizottságának is a tagja. Úgy fogalmazott: ami a második világháború lezárása óta adottságnak tűnt, hogy békében fognak élni a társadalmak, és az államok nem támadják meg egymást, már a múlté. Elkezdődött egy folyamatos felkészülés a társadalmak körében, lassabban vagy gyorsabban, de az elmúlt 1-2 évben mindenki nagyobb sebességre kapcsolt.

A környező országokkal ellentétben nálunk miért maradt el a lakosság felkészítése egy háborús forgatókönyvre? – ezt kérdeztük előbb Kelemen Hunortól.

Riporter: Orbán Szabolcs

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Hangoló csütörtök, 2025 október 302025 október 30, 12:15

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Szent István termében október 20-án mutatták be a helyi Palló Imre Művészeti Líceum diákjainak...

Otilia titka nyomában – diákok készítettek filmet Călinescu regényéből
Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Hangoló kedd, 2025 október 282025 október 28, 13:16

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok

A húsz év kötelez – mondja Bogya Zoltán, az idén jubileumot ünneplő Mária-út egyik legjobb ismerője, aki kollégájával, Ágoston...

Továbbra is együtt a 20 éves Mária-úton – megjelentek az új jelzőoszlopok
Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Hangoló hétfő, 2025 október 272025 október 27, 13:06

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok

Gombanapot tartottak vasárnap Szeben megyében, Medgyesen, a Millennium-házban. Ha láttuk a képeiket a közösségi médiában, azt is tudjuk,...

Kevesen, de lelkesen: 27. Szeben Megyei Magyar Napok
Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló csütörtök, 2025 október 232025 október 23, 13:04

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek

Tiltakozó fáklyák címmel tartanak szakmai konferenciát október 25-én Nagyajtán, Kovászna megyében. A Vasfüggöny mögötti összes...

Erdélyi ’56: vannak még feltáratlan történetek
Hangoló szerda, 2025 október 222025 október 22, 12:03

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár

A szőlő aranyszínű sárgasága – bármilyen festőinek tűnik, ez a leírás a növény betegségét jelenti. Erről szól a Szatmár...

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár
Hangoló kedd, 2025 október 212025 október 21, 14:18

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában

Brahms magyar táncai és forrásvidékük – ez a témája a könyvbemutatónak és koncertnek, amelyet az Erdélyi Hagyományok háza szervez. A...

Brahms magyar táncai és a hagyományok nyomában
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:45

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa

Az elmúlt negyedszázad munkáját és sikereit ünneplik október 23-án és 24-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A 25. évfordulót...

Ünnepre készülődve – negyedszázados a nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítványa
Hangoló hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:41

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak

Nyolc év munkájáért, fáradozásáért, megvalósításaiért adtak hálát a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán. A Dési Református...

Megújult templomukért adtak hálát a mezőveresegyháziak