Élő Kolozsvári Rádió

Nem hosszabbítja meg a kormány az élelmiszerek árrésstopját

Mihály Zoltán mezőgazdasági államtitkárral beszélgettünk erről és a gazdáknak nyújtandó támogatásokról.

Nem hosszabbítja meg a kormány az élelmiszerek árrésstopját

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 15, 16:22

A kormány október 1-jétől nem hosszabbítja meg az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének befagyasztását. Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő szerint nem volt ellenvélemény a koalíción belül, amikor erről döntöttek. Ugyanakkor Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke azt mondja, nem értenek egyet az árréskorlátozás megszűnésével és kifejtette, hogy gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy egyes kiskereskedők már megemelték az árakat. Ugyanakkor felszólította az adóhatóságot hogy vizsgálja ki: a kereskedők betartják-e az alapélélmiszerekre kivetett árréskorlátozást.

Ionuț Lupu, a tejtermelő gazdák képviselője szerint az ilyen jellegű beavatkozások torzítják a piacot és nyomást helyeznek a termelőkre. Hozzátette, hogy a befagyasztás megszűnése áremelkedést hoz. A román gazdákat súlyosan érinti a szárazság és a magas termelési költségek, miközben az országban fogyasztott tejnek csak 30–35%-át állítják elő belföldön. Megoldásként adójóváírást, valamint beruházásokat segítő állami intézkedéseket javasolt a képviselő.

Minderről Mihály Zoltánt, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát kérdezte Forrai Szerénke.

Etichete:
Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket