Élő Kolozsvári Rádió

Beszélgettünk, sétálgattunk, ismerkedtünk – hangulatkép Nagybányáról, a Főtér Fesztiválról

Szeptember első szombatján négy órán át közvetített a Kolozsvári Rádió Nagybánya főteréről, a 20. Főtér Fesztiválról. A hangulatról beszéljenek azok az interjúk, amelyeket ott készítettünk!

Beszélgettünk, sétálgattunk, ismerkedtünk – hangulatkép Nagybányáról, a Főtér Fesztiválról
Foto: Pongrácz Panni/Főtér Fesztivál

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 15, 09:50

Megannyi remek élményben volt részünk idén is a Főtér Fesztiválon, amit láttunk, hallottunk és éreztünk, azt hallgatóinkkal is igyekeztünk megosztani. Íme egy kis válogatás a legjobb pillanatokból!

Ami állandó tudott maradni a Főtér Fesztiválon, az az, hogy mindig a közösségről szól: folyamatosan igyekeznek bevonni a közösséget a szervezésbe, és hívják őket, hogy vegyenek is részt a programokon – jellemezte a főszervező, Balogh-Duna Jessica. Amikor a nagybányai művésztelep alapítóinak szomszédságában felállított mobil stúdiónkban járt, éppen elkezdődött egy fontos programpont a színpadon: a Teleki Magyar Ház, a Rákóczi Szövetség és a Főtér Fesztivál Egyesület együttműködésével Máramaros megye Gutinon-inneni iskolakezdőit köszöntötték, és átadták a Rákóczi Szövetség ösztöndíjait. Így esett, hogy adott pillanatban innen is és onnan is jöttek a hangok…

Annyi szép dolog történt ez alatt a húsz év alatt, hogy szinte lehetetlen minden fontosat számba venni. Voltak nagy pillanatok és kedves pillanatok is, ezekre is rácsodálkozhattak a látogatók a szabadtéri pannókiállítást nézegetve. Pintér Zsolt megyei tanácsossal, az RMDSZ Máramarosi szervezetének elnökével nosztalgiáztunk is egy kiadósat ennek apropóján.

„Évről évre fejlődünk, tanulunk, így aztán folyamatosan újak a kihívások is” – mondta Moldován Balázs, a Főtér Fesztivál Egyesület alelnöke, aki leginkább a koncertekért és a hangosításért felel. Közben menyasszonya, Pánczél Kata, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház művésze is csatlakozott hozzánk; a társulat, amelynek 2022 óta ő is a tagja, a Máté Angi regénye alapján készült Mamó című előadással és A kis herceg című produkcióval vendégszerepeltek Nagybányán.

Pongrácz Panni/Főtér Fesztivál

Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője a szórvány szervezésének két legfontosabb ismérvéről is beszélt, nevezetesen a folyamatos munkáról és az állandó változásról. Elmondása szerint nincs értelme és idejük sincs csodákra várni: van egy közösség és vannak feladatok, ezeknek pedig igyekeznek eleget tenni. A Teleki Magyar Ház képviseletében azok közé tartoznak, akik már az elejétől fogva jelen vannak a Főtér Fesztiválon.

Idén 35 éves a nagybányai gróf Teleki Sándor cserkészcsapat, a Főtér Fesztiválon pedig ők is különböző programokkal várták az érdeklődőket. A szószóló szerepét ezúttal egy hetedikes lány, Edina vállalta, aki egyébként évközben azokat a pillanatokat szereti a legjobban, amikor játszanak is és tanulnak is.

A száz éve született Vasile Parizescu festő, műgyűjtő egyik aranymondását idézte stúdiónkban Várvédő Zsolt, a Várvédő Galéria vezetője, egyfajta jótanácsként is műgyűjtők számára: Az a kép, ami a tiéd kell hogy legyen, bizonyosan a tiéd lesz; de az a kép, ami nem kell a tiéd legyen, az nem lesz a tiéd. Hozzáfűzte: ebben a szakmában is vannak dolgok, amelyeket el kell engedni, másokért pedig meg kell harcolni. Várvédő Zsolttal a fesztivál keretében megnyitott különleges kiállításukról is beszélgettünk, amely híres nagybányai alkotók munkái révén a város egy korábbi arcát, arculatát tárta a nagyközönség elé, ennek címe: A Főtér és környéke a Várvédő-gyűjteményben.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen szinte a teljes Kárpát-medencében vannak diákjaink, akik nagy lelkesedéssel alkotnak. És ez tulajdonképpen nem egy mester–tanítvány viszony, hiszen sok esetben alkotótársként dolgozunk együtt” – magyarázta Vetró Mihály népművész, akadémikus, a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola és Kollégium szakoktatója és művészeti vezetője. Nemezkészítés mellett művészettörténetet, rajzot és vizuális kultúrát tanít, és tagja a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Oktatási bizottságának is. Az iskola, ahol ő maga is nagy lelkesedéssel tanít, már 33 éve működik, és időnként az első évfolyamok végzettjei is visszatérnek hozzájuk – nem véletlen, elvégre „aki egyszer nádudvari diák lesz, az egész életében az marad”. Nagybányára ezúttal hatféle mesterséget hoztak el: szövést, nemezkészítést, bőrművességet, fafaragást, kötélverést és fazekasságot.

Pongrácz Panni/Főtér Fesztivál

Nagybányai közvetítésünk harmadik órájában, délután 3 óra után kiléptünk a sátor alól, és közelebb merészkedtünk a kézművesekhez, a vásárosokhoz. Régi jó ismerősökkel és újakkal is sikerült elbeszélgetünk, rengeteg emberrel.

Műsorvezetők: Ferencz Zsolt, Orbán Szabolcs és Sebők Tímea

Fiatalokat az operába!
Műsorok kedd, 2026 április 142026 április 14, 09:33

Fiatalokat az operába!

A fiatalok körében népszerűsítenék az opera műfaját Kolozsváron. A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség...

Fiatalokat az operába!
A magyar országgyűlési választás tanulságai – élőben a Tetőteraszról
Műsorok hétfő, 2026 április 132026 április 13, 17:59

A magyar országgyűlési választás tanulságai – élőben a Tetőteraszról

A majdnem végleges eredmények szerint az április 12-i választás eredményeként hárompárti parlamentje lesz Magyarországnak,...

A magyar országgyűlési választás tanulságai – élőben a Tetőteraszról
Hárompárti parlamentje lesz Magyarországnak, Tisza-kétharmaddal
Műsorok hétfő, 2026 április 132026 április 13, 09:26

Hárompárti parlamentje lesz Magyarországnak, Tisza-kétharmaddal

Európai irány vagy Moszkvával való együttműködés – a külföldi média így foglalta össze a magyarországi választások tétjét. Öt...

Hárompárti parlamentje lesz Magyarországnak, Tisza-kétharmaddal
Patthelyzet, enyhe iráni előnnyel
Műsorok péntek, 2026 április 102026 április 10, 17:33

Patthelyzet, enyhe iráni előnnyel

Ötven nap kellett ahhoz, hogy az Egyesült Államok politikai vezetése belássa: nem tudja dűlőre vinni fegyverek erejével az Iránnal kialakult...

Patthelyzet, enyhe iráni előnnyel
Műsorok péntek, 2026 április 102026 április 10, 17:08

„Istenien egyszerű” – alkotópályázatot hirdettek Márton Áron kapcsán

„Istenien egyszerű!” – Ezzel a címmel hirdettek alkotópályázatot fiataloknak a Márton Áron-emlékév apropóján a Székelyföld...

„Istenien egyszerű” – alkotópályázatot hirdettek Márton Áron kapcsán
Műsorok péntek, 2026 április 102026 április 10, 11:19

Miért érdemes negyedi iskolába íratni a gyerekeket?

Május 6-ig lehet beíratni a gyerekeket előkészítő osztályba. Valamennyi általunk megkeresett kolozsvári negyedi, lakótelepi tanintézmény...

Miért érdemes negyedi iskolába íratni a gyerekeket?
Műsorok csütörtök, 2026 április 92026 április 9, 16:11

Magyar(os) mintázatok

A hosszú kormányzások általában a 3. és 4 ciklusban „fáradnak” el, az elit felelős abban, hogy nem mérte fel, intézmények...

Magyar(os) mintázatok
Műsorok csütörtök, 2026 április 92026 április 9, 12:33

Újrakezdési lehetőséget kínál a tartozásokkal küszködőknek a fogyasztóvédelem

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság egy sor javaslatot tett azon polgárok javára, akik képtelenné váltak hiteleik törlesztésére és...

Újrakezdési lehetőséget kínál a tartozásokkal küszködőknek a fogyasztóvédelem