Élő Kolozsvári Rádió

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban

Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel, az RMDSZ Hunyad megyei elnökével készülődtünk a 16. Hunyad megyei Magyar Napokra.

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
Foto: HMMN/Facebook

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 3, 11:53

A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata szeptember 19-én, pénteken délután 5 órakor kezdődik Lupényban, a Kultúrpalotában – ünnepélyes megnyitóval, köszöntőkkel, a Barcsay-Ákos Hunyad megyei közéleti díjak átadásával és a sepsiszentgyörgyi Classical Singers Együttes operettslágereket megszólaltató előadásával. Másnap, szeptember 20-án Vajdahunyadon a vár huszárudvarában lesz szabadtéri rendezvény magyaros ízekkel, tombolával, ifjúsági és kulturális programokkal, a színpadon pedig a Tiltott Illés zenekar, valamint Pomázi Zoltán (Bojtorján) és zenekara lép fel.

Szombaton, szeptember 27-én Déván tartanak szabadtéri zárórendezényt, a város régi főterén, a polgármesteri hivatal előtt. Ezt megelőzően ökumenikus istentiszteletre kerül sor a református templomban, illetve az új református esperesi hivatal ünnepélyes megnyitójára és a 200 éve született Salamon Ferenc akadémikus, történész, esztéta emléktáblájának megkoszorúzására.

A Hangolóból tárcsáztuk Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, az RMDSZ Hunyad megyei elnökét.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A bábszínház nem csak a gyerekeké
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 11:52

A bábszínház nem csak a gyerekeké

Idén 12 ország művészei hozzák el közénk a varázslatot: szeptember 4-6. között tart Kolozsváron a 10. WonderPuck Utcaszínházi...

A bábszínház nem csak a gyerekeké
A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 11:18

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ

Nem értenek egyet a parlamenti pártok a Képviselőház Állandó Bürója új összetételében. A testületben az USR és a Nemzeti Liberális...

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ
Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 13:18

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán

Változatos programokkal várja az érdeklődőket idén is Nagybánya legnagyobb magyar kulturális rendezvénye. Hagyományosan hétvégére...

Startol a 21. Főtér Fesztivál Nagybányán
Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Hangoló kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 09:31

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen

Sikeresen lezárult az „Art Without Barriers”, vagyis a Művészet korlátok nélkül nevű projekt nyári tábora a magyarfenesi Arkhai...

Különleges projekt zárult le Magyarfenesen
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 11:38

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon

Szeptembertől heti egy-két alkalommal, valamint az őszi és téli szünetekben is folytatódnak a Légy jó mindhalálig című musical...

Sokszínű csapat folytatja a munkát Nyilas Misi(k) körül Nagyváradon
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár