Élő Kolozsvári Rádió

A hegyimentőktől is elvették a veszélyességi pótlékot

Félnek attól, hogy a szakma nem lesz vonzó a fiatalok számára - mondta rádiónknak az Országos Hegyimentő Szolgálat alelnöke.

A hegyimentőktől is elvették a veszélyességi pótlékot
Foto: Salvamont Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 28, 14:46

Tiltakozik a veszélyességi pótlék levágása miatt az Országos Hegyimentő Szolgálat. Mai Facebook-bejegyzése szerint a Salvamont „mélységesen igazságtalannak” tekinti, hogy a költségcsökkentő lépések között a veszélyességi pótlék és a nehéz munkakörülmények miatt megszabott juttatás levágása is szerepel. Eddig a hegyimentők havi bruttó 700 és 1000 lej közötti összeget kaptak veszélyességi pótlékként, ez az összeg mostantól legtöbb bruttó 299 lej lesz. Ezzel életmentő feladataik ellátása még nehezebb lesz – olvasható a bejegyzésben.

Országosan mintegy 350 hegyimentő látja el a bajba került turisták segítségét. A nekik szánt pótlék összegének csökkentésével havi 245 ezer lejt spórol meg az állam.

A hegyimentőket érintő megszorításról, az Országos Hegyimentő Szolgálat alelnökét, Kovács Zoltán Róbertet kérdezte Orbán Szabolcs.

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket