Élő Kolozsvári Rádió

Hitster, a zenebonás partijáték

Új játékosok általában kicsit idegenkednek, amikor meghallják, hogy „zenefelismerős”, mondván, hogy nem jók a nevekben, címekben – aztán egy-két kör után gyorsan rájönnek, hogy ez nem baj.

Hitster, a zenebonás partijáték

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 25, 10:47

Ma egy olyan társasjátékot hoztam a Kanapéfilozófiába, amelyet nagyobb társasággal is lehet játszani, például nyaralás alatt, vagy akár a strandon is. Elsősorban partijátékról van szó, így értelemszerűen több, mondjuk legalább négy emberrel működik igazán, de még kettesben is el lehet vele szórakozni.

Az elmúlt bő egy év legnagyobb sikeréről, a Hitsterről van szó. A zenés partijátéknak rengeteg kiadása és kiegészítője van, magyar dalokkal, rockzenével, nyári slágerekkel, a jó benne pedig az, hogy nem kell zenei szakértőnek lenni az élvezetes játékhoz. A cél ugyanis az, hogy idővonalon helyezzük el a hallott dalokat.

A játékhoz egy okostelefonra és internetkapcsolatra is szükség van, emiatt picit korlátozottabb a hozzáférhetősége, mint más játékoknak, de azt hiszem, lassan bármilyen társaságban akad legalább egy személy, aki rendelkezik ezekkel. Kezdetnek kapunk egy kártyát, majd továbbiakat húzunk, amelyek hátán QR-kód van, ezeket kell telefonnal beolvasni, majd egy kb. 20 másodperces részlet következik a dalból. Ha felismertük az előadót és a szám címét, akkor kapunk egy zsetont – de nem ez a fő cél, hanem hogy helyesen ítéljük meg az időszakot, amikor megjelent. A kártya másik felén ugyanis a fő információ az évszám. Például, ha a kezdő kártyánk a Neoton Famíliától a 220 felett volt, amely 1981-ben jelent meg, a második dallal annyi a dolgunk, hogy eldöntsük, ez korábbi-e vagy későbbi, mint 1981. A harmadik kártyánkat már két évszámhoz képest kell elhelyezni, és így tovább. Néha még a negyedik kártya is viszonylag könnyen a helyére kerül, főleg ha elég nagy intervallumok alakulnak ki két dal között. Tíz kártya megszerzésével lehet nyerni, és a vége felé bizony már nehezedik a dolgunk, pláne, ha mondjuk van egy 2015-ös és egy 2017-es kártyánk, és nem találtuk el, hogy a hallott dal bizony éppen a kettő közé kellene, hogy kerüljön.

Zsetonokat említettem korábban, amelyeket az előadó és a dalcím eltalálásával lehet megszerezni – nos, ezek arra jók, hogy ha nem értünk egyet a soron lévő játékos tippjével, megóvhatjuk ezt egy zseton felhasználásával. Például, ha egy dalt a 90-es évekbe helyez el, mi meg biztosan tudjuk, hogy korábbi, akkor odatesszük a zsetont a szerintünk helyes időintervallumra. Ha nekünk volt igazunk, a kártya a mi idővonalunkat fogja gazdagítani, és egy lépéssel közelebb kerülhetünk a nyeréshez.

Eddig négy vagy öt különböző társasággal játszottam a Hitstert, és kivétel nélkül mindenki nagyon élvezte. Új játékosok általában kicsit idegenkednek, amikor meghallják, hogy „zenefelismerős”, mondván, hogy nem jók a nevekben, címekben – aztán egy-két kör után gyorsan rájönnek, hogy ez nem baj. Vesztettem már el kettesben játszott partit úgy, hogy a dalok többségét ismertem, de rosszul lőttem be a korszakot, míg a játszótársam a felét se tudta cím szerint, viszont hallotta a különféle korokra jellemző hangzást, hangszereket a dalrészletekben.

Kis demonstrációt is hagytam a végére, teljesen vakon fogok játszani, és egyedül – kihívás lesz úgy megnyomni a lejátszógombot a telefonomon, hogy közben ne nézzek a képernyőre, de megpróbálom. Itt meghallgathatják, hogyan sikerült:

Ismeretlen ismerősünk: Anikó, az új újságárus a Sora bejáratától
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 14:01

Ismeretlen ismerősünk: Anikó, az új újságárus a Sora bejáratától

Ferencz Zsolt sorozatában ezúttal Ilyés Anikóval ismerkedünk, aki nemrég került a Sora üzletház bejáratánál lévő újságos standhoz....

Ismeretlen ismerősünk: Anikó, az új újságárus a Sora bejáratától
Amikor a ChatGPT kihozta belőlem a Westworldot
Kanapéfilozófia péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:12

Amikor a ChatGPT kihozta belőlem a Westworldot

A napokban beszélgettem a ChatGPT-vel. Nem kell megijedni, nem úgy, mint sajnos egyre többen teszik, hogy valódi életük magányára a...

Amikor a ChatGPT kihozta belőlem a Westworldot
Hogyan bosszantsunk fel egy mai kamaszt?
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 augusztus 72025 augusztus 7, 11:29

Hogyan bosszantsunk fel egy mai kamaszt?

Hogyan bosszantsunk fel egy mai kamaszt? Ez a kérdés jött velem szembe a minap egyik közösségi oldalon. A válaszok pedig csak úgy...

Hogyan bosszantsunk fel egy mai kamaszt?
Nyugdíjas kiszámoló
Kanapéfilozófia hétfő, 2025 augusztus 42025 augusztus 4, 16:03

Nyugdíjas kiszámoló

Egyedem-begyedem, tengertánc, hajdú sógor, mit kívánsz? Kiszámolóval kezdem hiszen hetek óta számolunk. Legutóbb azt számolta ki a...

Nyugdíjas kiszámoló
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 július 312025 július 31, 11:37

Ismeretlen ismerősünk: Marosán Botond a Bolyai utcai órásműhelyből

Ferencz Zsolt kollégánk útja ezúttal egy olyan helyre vezetett, ahol már járt a magnóval idén márciusban: a Bolyai utcai órásműhelybe. A...

Ismeretlen ismerősünk: Marosán Botond a Bolyai utcai órásműhelyből
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 július 242025 július 24, 10:03

Amnézia vagy nosztalgia?

„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – írta annak idején Marx és Engels. Csak azt nem gondoltam volna,...

Amnézia vagy nosztalgia?
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 július 242025 július 24, 09:00

Csepp a tengerben

Semmi sincs ingyen – a kereskedelmi audiovizuális médiában van egy íratlan szabály. Vagyis minden, amire egy icipicit is rá lehet fogni,...

Csepp a tengerben
Kanapéfilozófia kedd, 2025 július 222025 július 22, 13:39

Az én orvosom – az egészségügyi reform margójára

Az én orvosom szülészorvos. Az ő szeme mosolygott rám elsőként, amikor a világra jöttem. Az én orvosom családorvos. Ismer és gyógyít,...

Az én orvosom – az egészségügyi reform margójára