Élő Kolozsvári Rádió

Végleg vége a parajdi sóbányának?

A Hargita megyei tanács elnöke, Bíró Barna Botond a Kolozsvári Rádiónak elmondta, hogy Radu Miruță gazdasági miniszter egy találkozón azt kérte a SALROM vezetőségétől, jelöljék be és mérjék fel azt az új helyet, ahol megnyithatnának egy új sóbányát.

Végleg vége a parajdi sóbányának?
Foto: Székelyföld online a Parajd község csoportban

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 21, 15:11

A parajdi sóbánya egyértelműen menthetetlen, jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

A Prima Tv-nek nyilatkozó tárcavezető kifejtette: a szakértőktől kapott információi alapján nem az a kérdés, hogy beomlik-e a bánya mennyezete, hanem az, hogy mikor és milyen gyorsan történik ez meg.

Buzoianu szerint több állami intézmény vezetői karba tett kézzel várták, hogy bekövetkezzen a katasztrófa, és amikor ez megtörtént, a ‘valóságtól elrugaszkodva’ a hódokra hárították a felelősséget. ‘A lényeg, hogy a parajdi sóbányánál már nagyon rég be kellett volna avatkozni’ – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy a tárnákba már 2023 februárjában jelentős mennyiségű víz szivárgott be. Ennek ellenére hat hónappal később a vízügyi igazgatóság által elfogadott kockázatkezelési terv mérsékelt árvízveszélyt állapított meg. ‘Tehát a hatóságok valójában karba tett kézzel várták, hogy a katasztrófa bekövetkezzen’ – fogalmazott a miniszter.

Beszélt arról is, hogy jelenleg erőfeszítések történnek Dicsőszentmárton ivóvízellátásának megoldására. Fontos lépésnek nevezte, hogy a Maros megyei önkormányzatnak pénzt utalnak ki sótalanító berendezések beszerzésére.

Arra a kérdésre, hogy a bánya összeomlása esetén fontolóra vennék-e turisztikai részlegének újjáépítését, Diana Buzoianu kijelentette: ‘Erről a többi minisztert, elsősorban a gazdasági minisztert kell kérdezni’.

A Hargita megyei tanács elnöke, Bíró Barna Botond a Kolozsvári Rádiónak elmondta, hogy Radu Miruță gazdasági miniszter egy találkozón azt kérte a SALROM vezetőségétől, jelöljék be és mérjék fel azt az új helyet, ahol megnyithatnának egy új sóbányát. Az interjú során Bíró Barna Botondot arról is kérdeztük, hogy milyen esélyt lát a turisztikai részleg újjáépítésére, és egy esetleges omlás hogyan veszélyeztetné Parajdot.

Riporter: Orbán Szabolcs

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 14:25

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron

Megnyílt Kolozsvár új hulladékgyűjtő központja. ahol ingyen leadhatók a nagyméretű és különleges hulladékok Azokat a hulladékokat le...

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Napirend hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Napirend hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:23

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában

Új turisztikai részleggel bővül a jövőben a tordai sóbánya. A turisták előtt a József-bányát tennék látogathatóvá. A fejlesztés...

A József-bányát is látogathatóvá tennék a tordai sóbányában